Danny Saunders, a zseniális képességű New York-i hászid fiú nem akar apja, a karizmatikus és nagy tekintélyű Saunders rabbi nyomdokaiba lépni. Egyetemre akar menni, és pszichológiát akar tanulni. Kettőjük néma és döbbenetes belső párharcában mutatja meg az író a szeretet és az elhivatottság szinte kozmikus konfliktusát. „Apám maga sohasem szólt hozzám, csak amikor együtt tanultunk. A hallgatással tanított. Arra tanított, hogy nézzek magamba, merítsek magamból erőt, hogy belülről, a lelkem segítségével járjam körbe magamat. Amikor a hívei megkérdezték, hogy miért nem szól a fiához, azt felelte nekik, hogy nem szeret beszélni, a szavak kegyetlenek, csalfák, eltorzítják azt, ami a szívben lakozik, elleplezik a szívet, a szív a csend által szól. Az ember a mások szenvedését a saját fájdalmán keresztül érzékeli, azáltal, ha befelé fordul, ha megleli önnön lelkét. És fontos, hogy tudomást vegyünk a fájdalomról, mondta. Mert az elpusztítja büszkeségünket, önteltségünket, a mások iránti közönyünket. Rádöbbent arra, hogy milyen törékenyek vagyunk, milyen parányiak, és mennyire kiszolgáltatottak a Világegyetem Urának.”