A konfuciánus esztétikának kezdettől fogva középponti gondolata, hogy a zenének közvetlen hatása van a politikai életre, a zene felvirágoztathatja vagy romlásba döntheti az országot. Első pillantásra is felismerhető, hogy ez a tétel közvetlenül a mágiából származik; a primitív hit szerint a mágikus varázslásnak és a varázslatok zenéjének van ilyen hatása az emberek életére.

A zene hatalmáról szóló tanítás a konfuciánus filozófusok kezében különböző racionálisabb formákat öltött, de a legtöbb esetben mágikus-idealista elmélet maradt. Ugyanakkor azonban valamilyen formában minden esztétikai gondolkodó elfogadta, akár konfuciánus volt, akár annak ellensége, például taoista, s ez a tény mindenképpen arra int bennünket, hogy ezt az eredetében mágikus, első megfogalmazásaiban konfuciánus gondolatot komolyan vegyük.

A zene hatalmának elméletét színvonalasan először Hszün-ce, a kínai ókor legnagyobb konfuciánus filozófusa fogalmazta meg. Elméletéből itt elegendő egyetlen gondolatot kiragadni. A zene és a szertartások viszonyát Hszün-ce a következőképpen látja: 'A zene egyesít és azonosít, a szertartások szétválasztanak és megkülönböztetnek. A szertartások és a zene együttes hatása helyesen tudja kormányozni az emberek szívét.'

Bazil Alexejev terminusaival: 'fantazma' és fantázia harca a kínai irodalomban: jelentős műalkotások születésének alapja. Minthogy azonban a két véglet egymáshoz tartozik, az, hogy egyes művészetek felvirágzásában, jelentős műalkotások létrejöttében a konfucianizmus vagy a taoizmus játszik-e nagyobb, esetleg döntő szerepet, mindenekelőtt a művészetek és műfajok természetétől, valamint a történelmileg meghatározott tartalmaktól függ. Következésképpen a kínai esztétikai gondolkodás is akkor jutott jelentős eredményekhez, amikor egy-egy művészet, műfaj és tárgy sajátos természetével összhangban engedte erősebben hatni hol a konfucianizmust, hol pedig a taoizmust.

Kötetünk a zene régi kínai elméletének legfontosabb szövegeit tartalmazza, amelyek a fentebb mondottakat jól és élvezetesen mutatják be.