kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Lugovszkaja, Nyina : "Élni akarok" Egy szovjet iskolás lány naplója 1932 - 1937

  • leírás
  • további adatok
A tizennyolc éves moszkvai diáklányt, Nyina Lugovszkaját 1937-ben öt év kényszermunkára ítélték, melyet egy kolimai börtönlágerben kellett letöltenie. "Bűne" mindössze annyi volt, hogy apja egykor a szociálforradalmár (eszer) pártban tevékenykedett, majd a NEP idején sikeres magánvállalkozást, pékséget hozott létre, ahol több száz embernek adott munkát (s mindez elég volt hozzá, hogy száműzzék Moszkvából). Maga Nyina pedig 1932-től, tizenhárom éves korától kezdve naplót vezetett, amelyben kamaszkori vívódásai, iskolai kalandjai, első romantikus vonzódásai mellett leírta véleményét a bolsevik rendszerről is, amellyel szemben "iszonyatos haragot" érzett, mert elvette tőle az apját. Nyinát "Sztálin elleni terrorista akció szándékával" vádolták, s ő mindent "bevallott". "Azt terveztem, hogy a Kreml kapujában várok majd arra, hogy Sztálin kijöjjön, és akkor lelövöm" - olvasható a kihallgatási jegyzőkönyvben, s ennek alapján Lugovszkaját sokáig nem is rehabilitálták. Az ötvenes években, a hruscsovi "olvadás" idején senki sem kérdezte meg tőle, hogy milyen kínzásoknak volt kitéve a két hónapon át tartó vizsgálat alatt. Nyina sorsa akár tipikusnak is mondható: egyike csupán a sztálini rendszer sok millió ártatlan áldozatának - a különlegessége csupán annyi, hogy az NKVD aktái között megőrződött a naplója: egy koraérett, depresszióra és önmarcangolásra hajlamos, igazi írói tehetséggel rendelkező lány titkos gondolatai, aki egy pillanatig sem hitt a propagandának: Sztálint gazembernek, a kommunistákat az orosz szabadság eltipróinak tartotta. "Nyina Lugovszkaja - egy orosz Anne Frank - a véres történelem tanúja. Tizenéves kori naplójában a kislányos remények a politikai düh keserűségével keverednek. Nyina naplója hasonlít Anne Frankéhoz abban, ahogy a tipikus serdülőkori vívódásokat a tragikus politikai helyzet őszinte leírásával vegyíti. Mindketten a totalitárius rendszer borzalmáról írnak, amely szétszakítja a szerelemről és a függetlenségről szőtt kislányos álmokat." The Financial Times
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kategória: Könyv > Történelem > XX. század, politika >
kiadó: Európa, 2008
cikkszám / ISBN: 9789630785112
kötés: kötve/papír
oldalszám: 536
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár