A reneszánsz kultúra értékelésében az utóbbi időben - bizonyos korrekciókkal - újra az az álláspont válott uralkodóvá, amely a középkori kultúrához viszonyítva a diszkontinuitást, az új elemeket állítja előtérbe. Eugenio Garin például a reneszánszról szóló könyvének alcímében - histoire d'une révolution culturelle - is érzékelteti azt, hogy a reneszánszot fordulatnak tekinti. - Hazai viszonylatban is nagy mutációk jellemzik ezt a kort: az önálló erdélyi fejedelemség létrejöttével helyi udvari kultúra születik, a laicizálódás a humanizmus hatására felgyorsul, a középkori egyház szellemi uralmát a reformáció mozgalmai ássák alá, mindezzel szoros kapcsolatban pedig polgárjogot szerez az anyanyelvű kultúra, s végül - de témánk szempontjából elsősorban - új kommunikációs helyzetet teremt a könyvnyomtatás meghonosodása. A képhez hozzátartozik az is, hogy a reformáció utolsó, legradikálisabb hajtása, az antitrinitarizmus a tizenhatodik század erdélyi kultúrhistóriáját úgyszólván európai érdekességűvé avatja, amennyiben a század utolsó évtizedeiben a nonkonformista eszmék egyik európai jelentőségű menedékévé válik a fejedelemség, s ezen belül elsősorban Kolozsvár. Ennek az izgalmas korszaknak a művelődéstörténeti kutatásában az olvasmányanyag vizsgálata több szempontból is indokolt. Elsősorban és alapvetően azért, mert a könyv szellemi szükségletek kielégítésének eszközeként művelődési értékirányulások, érdeklődési preferenciák megragadására a legalkalmasabb forrás. A ránk maradt forrásanyag alapján eléggé megbízható és némiképpen kvantifikált következtetéseket lehet levonni a tizenhatodik századi erdélyi értelmiség olvasmányaira vonatkozólag. Míg a statisztikai megközelítés az eddiginél valósabb - sokszor attól elég nyomatékosan eltérő - képet ad az olvasmányanyag méreteiről és mennyiségi alakulásáról, az a tény, hogy vizsgálódásunk az eddig is tanulmányozott irodalmon túl, teológiától a természettudományokig valamennyi olvasmánytípusra kiterjed, e kép tematikai teljességét biztosítja.