Egyedülálló, páratlan könyv: egy páratlan ember műve, önarcképe, hitvallása.
Henry David Thoreau (1817-1862), az amerikai Massachusetts állam polgára, a múlt század negyvenes éveiben úgy érezte, hogy nem bírja tovább elviselni azt az életet, amelyet polgártársai folytatnak körülötte. A rohamosan fejlődő ország még távolról sem élte ki korlátlan lehetőségeit, de gyarapodásában, mohó lendületeiben máris megmutatkoztak egy vészes, nyomorító irányzat jelei. Nem Thoreau volt az első, aki a 18. századi felvilágosodás, sőt, az ókori görög humanizmus eszmevilágához nyúlt vissza egy embertelen, sivár jövő fenyegetései ellenében. De Thoreau volt az utolsó, aki meggyőződéséből még levonta - mert az akkori viszonyok között még levonhatta - a gyakorlati következtetéseket: megtagadta környezetét, kivonult a társadalomból, visszatért a természethez.
Remeteségének krónikája, a Walden különös varázsú könyv. Egyrészt azért, mert boldogság árad belőle, azé az emberé, aki visszatalált a természethez - és a természet utáni nosztalgia azóta csak még erősebb lett a nagyvárosok légszomjas lakóiban. Másrészt azért, mert erkölcsi bátorságot is sugároz, bizonyítva, hogy bátorság nélkül nem lehet a boldogságra törekedni. Thoreau nemcsak rousseau-ista volt: nevéhez fűződik a "civil disobedience", a polgári engedetlenség fogalma is, amely azt jelenti, hogy a polgár köteles megtagadni az igazságtalannak tartott hatalmat. Ez a gondolat, amely Thoreau-t arra késztette, hogy állást foglaljon a néger rabszolgaság ellen, és a rabszolgafelszabadítás legendás előharcosa, John Bown mellett, csak jóval halála után vált jelentős társadalmi erővé Amerikában.
A száztizenöt éves Walden-t, amely méltán nevezhető a világirodalom, sőt, az emberi történetelem egyik nagy dokumentumának, most először veheti kézhez a magyar olvasó, Szöllősy Klára kitűnő fordításában.