Steinbeck sokáig ellenállt a kísértésnek, hogy könyvalakban jelentesse meg a sebtében, a háború feszültségében készült írásokat, mert, gondolta az író: ha nem állják meg a következő húsz évet ezek a történetek, inkább maradjanak csak a sárguló újságpapíroson. Most újra kiadta írásait. Kívánatos volt, mert nemcsak irodalmi értéket képviselnek, de felelevenítik a „Hirosimára és Nagaszakira ledobott köpetnyi kísérleti atombombák előtt lejtászódott háborút”. Az írások ébren tartják az emlékezetben a háború felidézte szerencsétlenséget, mert az ember, sajnos, hajlamos felejteni. „Az a háború azonban, melyről beszélek – mondja Steinbeck –, megérdemli, hogy emlékezetes maradjon, mert az utolsó volt a maga nemében… A következő – ha olyan őrültek leszünk, hogy megengedjük – a legutolsó háború lesz, valamennyi közül. Nem marad utána ember, aki bármire emlékeznék.” Meseszerűen a múltba vetíti az írásokat a könyv címe is: volt egyszer, hol nem volt – akarjuk meg ne ismétlődjék! – Volt egyszer egy háború.
A borító elején apró szakadással.