A kritikus, mint a rendőrség is, kénytelen arra szorítkozni, hogy figyeli és lefüleli az úttesten szabálytalanul átkelőket, és hogy a tudomására jutott betörésekkel kapcsolatban nyomozást folytat. De a valamirevaló költő mindig szabálytalanul kel át, és a kritikusok az eddig kiderített betörések alapján hiába állítanak fel szabályokat: az eredeti tehetség nem úgy fog betörni, ahogy ezek az elvont szabályok megkövetelnék. A kritikusok már első köteteimet fejcsóválva forgatták: ez a költő nem úgy tört be az irodalomba, ahogy az eddigi költők példáját ismerve elvárták volna. És mégis, lelkem mélyén éreztem, tudtam, hogy csak úgy tarthatok igényt az igazi költő névre, ha a dolgoknak külön nevet találok. Kilenc verskötet áll mögöttem - vagy pontosabban: zsibong körülöttem -, ezekből már megítélheti bárki: sikerült-e felépítenem a magam külön világát, amelynek saját törvényei vannak, és amelynek hangja senki máséval össze nem téveszthető. Erre, persze, tudatosan nem érdemes, és nem is lehet törekedni, de ha ezt el nem éri a költő, joggal szegezhetik mellének a kérdést: minek írt össze ennyi verset egy életen át? De nem vágok elé az eseményeknek: élesszemű bírálóim értékeljék életművemet úgy, ahogy nekik tetszik... A költő különféle forrásokból merítheti ihletét. Az utazás sokat segít, de a költő onnan se hozhat haza mást, mint amit elvitt. Voltaképpen mindig saját életünk eleven tájain utazunk, az idegen ország is csak ürügy nagyon is saját világunk feltárására. Azért finn, mongol és görög utamért örökké hálás leszek a sorsnak: belőlük születtek meg olyan versek, mint a „Helsinki képeslap - egy kissé budapesti is", a „Szauna", „Levéltávirat Irénnek Finnországból" és egész kötetek, mint a „Napkelte Mongóliában" és a „Kő és festék". A válogatott versek kötetének összeállítása, ha nem is nehéz, de merész lépés. Szembe kellett néznem negyven év emberi és költői alakulásával (hogy a fejlődés szót ne használjuk). Csakugyan olyan ez, mint mikor az ember a halálos veszélyben pár pillanat alatt át kell hogy élje egész életét. Azzal a különbséggel, hogy ebben az esetben az ember tovább él, sok, sok tanulsággal gazdagabban. Ezeket a tanulságokat már nem tudom felhasználni, mint egy megtalált régi napló tanulságait sem. Én már legfeljebb csak olyan naplóból meríthetek okulást, amelyben napról napra pontosan azt írom meg, ami a jövőben történik velem.