Német-magyar kétnyelvű kiadás.

Voltak és mindmáig is vannak lelkes hívei. Voltak és vannak, bár egyre kevesebben, akik indulatos ellenszenvvel, sőt gyűlölettel gondolnak Nietzsche filozófiájára. Lázadó hangvételű, ironikus, szépirodalmi stílusban íródott műveivel ugyanis minden érték átértékelésének szükségességét hangsúlyozva üzent hadat az elaggott európai civilizáció üressé és formálissá vált értékeinek. Bírálata a kultúra szinte valamennyi területét érintette. Ezért nem véletlen, hogy nézeteit a legkülönbözőbb célok nevében aktualizálták, értelmezték, vagy a metaforikus nyelvezetet kihasználva félreértelmezték, valamint hogy filozófiájának recepciója éles viták kereszttüzébe került. Számosan jó okkal kételkednek abban is, hogy ez a nagy hatású író-költő egyáltalán filozófusnak tekinthető-e. Azt azonban tagadói, cáfolói, megvetői sem tagadhatják, hogy helye ott van a legjelentékenyebb német lírikusok között. És aki zenei hatású, látomásos, természetleíró verseit olvassa, annak eszébe sem jut, hogy prózájából szinte árad az őrület, az embertelenség: a szeretet, részvét, erkölcs indulatos tagadása. Költészetének újszerűségét szabad vers formája és a dikció lüktetése adja, ahogy a líra és a törvényerejű ,,summázatok" egysége létrejön áradó szövegeiben, amelyekben mindvégig jól érzékelhető a patetikus, himnikus öröm, a profetikus büszkeség, ugyanakkor a lélek mélyéről fakadó szorongás s az egyedi létezésen túl szinte már az ősidőkben gyökeredző tragikumérzés is. Nietzsche lírájának alapkérdései: világ, ember, ,,gyors halál", ,,hosszú szerelem" és a feloldhatatlan magány. Az önmaga helyét, léte értelmét kereső gondolkodó ember kételyei, bölcseletei feszítik, hitelesítik e költői életművet. Jeles fordítógárda munkája nyomán látott napvilágot e kétnyelvű válogatás.