Ford.: Kemény Lili és Sipos Balázs.

David Foster Wallace főműve, a Végtelen tréfa a jövőben játszódik, amikor Kanada, Mexikó és az Egyesült Államok egy ONAN (Organization of North American Nations) nevű szuperállammá olvad össze. A regény szereplői egy teniszakadémia növendékei és egy alkohol- és drogelvonó intézet bentlakói, valamint québeci radikálisok egy csoportja, és mindenkit az az egy cél vezérel, hogy megtalálja a Szórakoztatásnak, annak a filmnek a mesterkópiáját, ami – ha az ember egyszer is megnézte – nem hagyja, hogy azután egyéb tevékenységet folytasson. A Végtelen tréfa lényegi kérdéseket feszeget: mi a szórakoztatás, és miért uralja az életünket, miképp hat az emberi kapcsolatainkra a szórakozás iránti vágyunk, és mit árulnak el rólunk az általunk választott örömök.

„Generációja legjobb elméje” – ezt a The New York Timesban megjelent cikkében állította A.O. Scott, az újság vezető filmkritikusa David Foster Wallace-ról néhány nappal azután, hogy a Végtelen tréfa szerzője öngyilkos lett.
"Az olvasónak olyan érzése támad a Végtelen tréfa olvasásakor, hogy egy olyan elme társaságába került, amely megállás nélkül dolgozik, és hogy ez a szinte rögeszmés agyalás az őrületbe fogja kergetni a szerzőt. Ez a Végtelen tréfa nagy vonzereje, és emiatt tud olyan frusztráló élmény is lenni. Ugyanez áll Wallace több más munkájára is. Nincs megállás, a kerekek szünet nélkül pörögnek-forognak. Wallace egyetemistaként filozófiát is tanult, s a nemzedéke regényírói közül talán őt foglalkoztatták leginkább a filozófiai és a matematikai diskurzusok. Főképp az izgatta, hogy ezeket hogyan állíthatja az írás szolgálatába, akár a fikció eszközeként, akár az írás témájaként.
Jó teniszező volt, de több volt benne, mint amennyit végül elért, ennek pedig épp ez volt az oka: az intuitív játék idegen volt tőle, sosem engedte el magát a teniszben sem."