John Updike utolsó kötetét tartja kezében az olvasó, néhány héttel halála előtt állította össze verseiből. Mint költőt a magyar közönség eddig talán nem ismerte, pedig annak idején versekkel kezdte irodalmi pályafutását, méghozzá humorosakkal. Regényei és novellái aztán túlragyogták ezeket, de Updike egész életében, a vég küszöbén is hű maradt a költészethez. A hetedik x-be már a 2001. szeptember 11-e utáni Amerikában lépett – ennek lenyomata is tetten érhető a nagyrészt rímtelen szonettekből álló ciklusokban, de a hangsúly óhatatlanul az emlékezésen van, a szerző főleg a számára kedves személyeket és helyeket eleveníti fel. "Úgy lehet, az élet kezdete, nem a befejezése mennyországunk" állapítja meg keserédesen a pennsylvaniai Shillingtonban töltött gyerekkor kapcsán, mikor, mint írja "Nagyratörő/ sok vágyam közt – baseballcsillag leszek,/berepülőpilóta, magándetektív,/karikaturista, Errol Flynn, Fred Astaire,/ nem szerepelt a rejtett kéz meg elme /dohos vászonkötésbe gabalyítva." Azzal, hogy mégis Amerika krónikása lett belőle, talán ezeket az álmait is valóra váltotta.