A két Árpád-házi herceg életére és fiatalságára örökös árnyékot vetett a halál közelsége. Szomorú történet kettejüké, elválaszthatatlan a magyarság történetétől, mert Imre herceg korai halálával történelmünk sorsdöntő fordulója megtört, befejezetlen maradt. Vászoly hercegnek az a ritka sors jutott osztályrészül, hogy noha életét adta hazájának, az elvette becsületét is. Az utókor megrágalmazva, a szent király elleni merénylet szerzőjeként, mi több elkövetőjeként tartja számon azoknak az Árpád-házi királyoknak az elődjét, akik két és fél évszázadon keresztül őrizték őseik földjét és népét, megtartva keresztény hitüket, hazájuk szuverenitását. Imre herceg életét a kegyetlen sors idő előtt halálra váltotta, monumentális alakja torzóvá szelidült. Földi életéről csak krónika foszlányokkal rendelkezünk, pár szó maradt örökül. De micsoda jövőt sugall, a nemzeti megmaradás és felemelkedés lehetőségét a Kárpát-medencében, Európa szívében. A birodalom alapítás lehetősége Imre herceg halálával rózsaszín ábránddá foszlott. A Magyar Királyság beszorult a Kárpát-medencébe, a magas bércek védőkből örökké váltak, s az évszázados harcok során a megcsonkított nemzet sorsa megpecsételődni látszott. Ha voltak is jobb napjai, rabláncát vonszolva a hanyatlás, a létért való küzdelem útjára lépett. Erőszakos halála megfosztott bennünket az erő nyújtotta béke reményétől, s az ígéret maradt 900 év eróziója a sziklát porrá mállasztotta, s a nemzet Trianon vermébe hullott. Oda lett országának kétharmada, népének egyharmada, ereje, erkölcsi nagysága, büszkesége, csak a remény maradt. De vajon hány Trianont kell még megérnünk, hogy a magyarság ismét nemzetté váljon?