"Mese a zöld disznóról", "Mese habbal", "Mesebeszéd, pipafüst" " a Magyar szólások és közmondások című gyűjtemény számos variációt ismer annak kifejezésére, hogy valami hamis, nem igaz, szemernyi köze sincs a valósághoz. Mindezen közönséges helyzetekben használatos frazeológiák arról az ún. kettős tudatról számolnak be, amely nemcsak a gyermeki, de a felnőtt világszemléletet is jellemzi. A szimultán kettős tudat abban a pillanatban lép működésbe, amint a gyermek vagy felnőtt világában megjelenik valami, ami az igaznak és lehetségesnek vélhetőn, a konvencionálisan elfogadott tényeken túl van, s arra szolgál, hogy a lélekben fenntartsa a lehető és lehetetlen között húzott határvonalat, s egyensúlyi helyzetben, ugyanakkor korrelatív viszonyban óvja meg a kettő különbözőségét. Azaz tudom, hogy nem változhatok varázsszóra sem királykisasszonnyá, sem békává, de metaforikus szinten elfogadom létezőnek, hogy mindez mint jutalom vagy büntetés mégis megtörténhet velem. A mese tehát valami különös dolgot művel velünk. Ezért van, hogy sokkal jobban vágyunk arra a mese, mint bármilyen más műfajú mű olvasásakor, hogy rólunk beszéljen. Csekély értelmű medvénk, Micimackó sem akar mást, mint "Mesét saját magáról". A mesét tehát sokkal kevésbé lehet a vágyteljesítés funkciótól elszakítva értelmezni, mint bármely más műfajt. Boldizsár Ildikó mesekutató, író, kritikus kötetének egyik fő kérdésfelvetése is ezen a nyomvonalon születik meg: ?Azt a határvonalat kerestem, amelyen átlépve megszűnhetnek létem korlátai, s én azzá válhatok, akivé akarok. Ennek technikáját kutatva a mesék is kínáltak néhány lehetségesnek látszó megoldást. Elvarázsolt királyfik és királykisasszonyok mellett Micimackó kényszerű alakjavítási kísérletei vetették fel a kérdést: vajon varázslás és fogyókúra között létezik-e másmilyen megoldás?? Avagy éa varázs- vagy tündérmesékben és a műmesékben felmutatott igaz-hamis, lehetetlen és lehetséges variációk között van-e keskeny palló, a lét valódi dimenziói meddig terjednek, a tudat határai meddig tágíthatóak? A szakma felől nézve így hangzik a kérdés: a transzcendenciával és a hagyomány kínálta utalásrendszerrel egyszerre élő tündérmesék és a valamivel zártabb, szubjektív és fragmentált világot megjelenítő műmesék világképe, technikája között van-e, és ha van, miféle korrelatív viszony feltételezhető?