Az erdélyi Kovács Andrásnak ez a rendhagyó műfajú és tartalmú könyve egyike a legjelentősebb művészi vállalkozásoknak az utóbbi években. Évszázados tényekről szól benne az utolsó tanú, aki még vallomást tehetett a székely zsidózók perében. Egy olyan népi szellemi áramlat tragédiás történetét beszéli el a szerző a belső láttatás, a személyes részvétel és az átélt tragédia hangján, amelynek titkát sokan és sokféleképpen próbálták megközelíteni – hogy csak Kemény Zsigmondot, Móriczot vagy Bözödi Györgyöt említsük –, a székely szombatosok történetét. Az adósságtörlesztés felelősségével, emberibb jövőnkért néz szembe Kovács András azzal a közösségi türelmetlenséggel, amely mindig a más fajú, hitű, más nyelvű és meggyőződésű ellen tör, mint ahogy a székely zsidózók négyszáz éves perében is a végső, a megsemmisítő ítéletet negyven évvel ezelőtt mondta ki és hajtotta végre Auschwitzban a fasizmus. Gyötrő és gyönyörű, lélekfullasztó és gondolkodásra serkentő, tényeiben lehangolóan igaz, mégis nemzeti tudatunkat tápláló, magas erkölcsi mércével mérő művészi munka ez „holtakról és voltakról” – túlélőkről és újjáéledőkről.