categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Handke, Peter : Vágy nélkül, boldogtalan

1,600 Ft
  • description
  • additional information
Sorozat: rare.
Fordította Bor Ambrus.

– ​már elmúlt, már nem borulok ki. Ha írok, szükségképpen, múltról írok, már olyasmiről, amit letudtam, arra az időre legalábbis le, amíg írok. Irodalmat csinálok, mint máskor is, emlékező- és fogalmazógéppé idegenülve és tárgyiasulva. És azért írom meg anyám történetét,mert szerintem egy felől többet tudok meg róla meg a halála körülményeiről, mint egy idegen riporter, aki nyilván a vallás, az individuálpszichológia, vagy a szociológia álomfejtő táblázataiból fejtené meg ezt az érdekes öngyilkosságesetet, könnyedén, másfelől saját érdekem megírnom, mert föléledek, ha dolgom akad, végül azért, mert ügyet akarok csinálni ebből a Szuverén Halál-ból, pontosan úgy, mint bármely kívülálló riporter, mégis másképpen. Ez, persze csupa ötletszerű indok, fölcserélhető más, ugyanolyan ötletszerűkkel. Mondjuk: végleges döbbenetpillanatok következnek be, azután az az igény, hogy megfogalmazzam őket – ugyanolyan indítéka ez az írásnak, mint kezdet óta. Amikor a temetésre megérkeztem, anyám erszényében találtam egy postai feladóvevényt, a száma 432 volt. Még pénteken este, mielőtt hazament volna, hogy bevegye a tablettákat, ajánlott levélben elküldött nekem Frankfurtba egy végrendelet-másolatot. (Ugyan miért még Expressz is?) Hétfőn ugyanarról a postáról telefonáltam. Két és fél nappal a halála után –
condition:
category: Books > Literature >
category: Books > Literature > Novel >
publisher: Magvető, (1979)
item number / ISBN: 0040140
binding: paperback
pages: 116 p.
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty