Abody Béla : Úton-útfélen (dedikált)

Az ​író könyvéről: „Az ember utazik, aztán külföldre ér. Belép a fülkébe az osztrák kalauz anyaszült meztelen, ám plörőz kalapban, kezet szorít veled, s tíz forintot kér tőled kölcsön; szombatig, úgymond, megadja. Még izgalmasabb jelenség az olasz vámos – persze arról csak akkor érdemes elmélkedni, ha továbbutazol Ausztriából, és nem maradsz ott nyaralás vagy disszidálás céljából –, nos az olasz vámos korántsem mezítelen, viszont tótágast jár és folyékonyan beszél magyarul; fejlett színibírálatunk kedvéért tanulta meg e szép nyelvet, saját bevallása szerint. Mindennapos útiélmények ezek. Grotex? Nem groteszk? Tartozom a cím történetével. Első ilyen írásomat – még fiatal voltam és szép, mint egy görög isten – elvittem egy úrhoz, aki megjelenéséről dönthetett. (Ma már saját megjelenéséről sem dönthet, mert hogy az élet szigorú, mint a rulettgolyó és Loyolai Szent Ignác együttvéve; jobb hasonlatok most nem jutnak az eszembe.) – Nem rossz ez – mondta a főnök. – Csak az a baj, hogy grotex. Az utókor őt igazolta.”