"A székelyek között nagy hagyománya és élő gyakorlata van a rátótiádáknak, azaz falucsúfolóknak. Ez a folklór műfaj eredetében e népcsoport térben és időben tagolt végleges letelepedésével függ össze. A más-más földrajzi adottságok közt a különböző, gyakran heterogén közösségek egymástól olykor csak apró vonásokban eltérő szokásai és nézetei alkalmat kínáltak a regionális közösségtudatok (mi-tudat) megfogalmazására. Ennek egyik eszköze az elhatárolódás, egymásnak olyan alkalmakkor való, rítusszerű kölcsönös gúnyolása, amikor több közösség egyes tagjai kerültek átmenetileg egy csoportba vagy helyre. Duka János ezt a népszokást, noha más népcsoportoknál is fellelhető, a székelyek jellemző vonásának tartotta, ezért gyűjtötte az anekdota és monda közt átmenetet alkotó, olykor egy-egy rigmusra, sőt akár egyetlen jelzőre korlátozódó székely falucsúfolókat. Gyűjteményéhez szakemberek is segítséget adtak, de legnagyobb értéke, hogy a legszélesebb néprétegek tagjaival kialakított személyes kapcsolatai révén jutott az itt közölt szövegek legtöbbjéhez. A székek szerint hat fő részre osztott gyűjteményt néhány egyéb forrásból származó adaton kívül egy névcsúfoló mondókákból álló kisebb szövegcsoport gyarapítja, s Vöő Gabriellának a kötet élén található, szakmai szempontból igen jól eligazító bevezetője, valamint térképmellékletek teszik teljessé."