Illusztrálta Bartha László.

Petőfi keserű, világgyűlölő korszakának utolsó, válságot tükröző versei közé ékelődik az 1846. február végén született Tündérálom, az első szerelem tiszta boldogságvágyának költői remeke. / A költemény első szakaszain még érződik a »Felhők« lelki válsága, de az emlékezés ködén át kibontakozó lírai történet maga mögött hagyja az első strófák reménytelen, vigasztalan, céltalanul hánykolódó érzéseit. A shelley-i líra magaslatára emelkedő költemény elbeszélésbe hajlik, és a megidézett emlékben a szépség és a harmónia utáni nosztalgia, a hajdani szerelmes ifjú vágyakozása, álmodozása teljesedik ki. / Illyés Gyula így ír róla. "A Tündérálom világát a korlátlan, a teljhatalomra jutott vágy építette fel, egy lángelme erejével és ízlésével. A csillogó, leheletkönnyű világ szemünk előtt épül és emelkedik, egy keleti varázsló hipnotizálására. ...A visszahozhatatlan ifjúság varázsolódik vissza. A külső világ ábrázolásából a lélek részleteinek ábrázolása felé fejlődő költő útjának legmagasabb pontja ez."