Ford.:Beck András és Bánki Dezső.

Polányi Mihálynak, a tudományfilozófusnak (mert nemcsak az volt, hanem fizikus, kémikus, feltaláló, de közgazdász, szociológus és politikai gondolkodó is) a főműve a Személyes tudás című hatalmas, kétkötetes filozófiai opusz (magyarul 1994-ben jelent meg). Ezt a grandiózus alkotást egészítik ki, módosítják bizonyos pontokon, illetve viszik tovább kapcsolódó területeken a magyarul most megjelent kötet tanulmányai, előadásai.
A szerző a tudás természetét vizsgálja ezekben is, arra törekszik, hogy a tudományt mint az emberben és az állatban is felfedhető, megtalálható érzékszervi észlelés egyik változatát írhassa le. Ez a leírás azonban korántsem a pszichológia eszközeivel történik, hanem állandó, intenzív kontaktusban a tudásszociológiával (annak mannheimi változatával), a kutatás logikáját vizsgáló elméletekkel (elsősorban Popper koncepciójával), a pozitivista-neopozitivista tudományelméletekkel (a bécsi iskola nagyjaival), az angolszász "szellem-kutatással" és még egy sor filozófiai irányzat hozadékával, problémafelvetésével.

A kötet tanulmányai három nagyobb csoportot alkotnak. Az első (Tudomány, hit és társadalom) az alapfogalmakat, alapkategóriákat tisztázza (lényegében a tudomány módszertani helyét állapítja meg a megismerés teljes kontextusában), a második (Az ember tudománya) nemcsak tudományfilozófiai szempontú antropológiát nyújt, de sajátos, jellegzetesen angolszász típusú (Collingwoodra is tekintő) történelemfilozófiát, míg a harmadik (A hallgatólagos dimenzió) a kötet talán legfontosabb, legkiérleltebb gondolatait tartalmazza, elsősorban abban a vonatkozásban, hogy a tudás és a tudomány háttérszerkezetét vizsgálja, azt a mezőt, amelyen megjelenik - persze kitekintéssel, hallgatólagos ráértésekkel - a tudás és a tudomány koncentráltabb területe is. A kötet kiemelkedő jelentőségű, nemzetközi rangú munka.

A kötet megjelenését a Soros Alapítvány támogatta.