Sorozat: A Világirodalom Klasszikusai.
Ford.: Határ győző.
Utószó: Kiss Zsuzsa.

"Szent meggyőződésem, hogy az ismert világon használatban levő minden lehetséges módok közül, amily alkalmatos szerrel könyvet csak kezdeni lehet, a magam módszere a legjobb: hiszem s bízvást állíthatom, hogy a legjámborabb is; mert biz én, első mondatomat leírván, a másodikat már a mindenható Istenre bízom. Némely írót mindörökre kigyógyítana ama bolondériájából, hogy nagy hűhóval kinyitva háza ajtaját, egybecsődítsen mindeneket, szomszédot-cimborát-ijjafiát, ördögöt-poklot fattyastul, pörölyeikkel-tüzes fogóikkal s egyéb kínszerszámaikkal, csupán hogy bámészkodjanak rajt, mint követi egyik mondatom a másikat, s mint szolgálja a kitervelt mű egészét. Bárcsak látnának, megragadva székem karfáját, s félig felemelkedve, hogy mely bizodalommal meredek magam elé, s hogy mint ragadok meg minden eszmét, néha fülön csípve már feleúton felém... Az igazat megvallva, öreg a gyanúm, hogy igen sok gondolatot kapok el a levegőből, amelyeket valójában másnak szánt az ég" - írja magáról és (rendhagyó) regényéről Laurence Sterne (1713-1768), a rendhagyó életű regényíró, akinek főművét, a Tristram Shandy-t, a korabeli kritika az erkölcsi felháborodás magaslatairól ostorozta: ugyanazt a Tristram Shandy-t, amely máig is élő iskolát teremtett az európai irodalomban - kései "növendékei" közül elegendő talán csak Esterházy Pétert említenünk...