Rainer Maria Rilke (1875-1926) ezt a korai, népszerű művét 1900-ban, saját feljegyzései szerint hét egymást követő éjszakán írta meg. A tizenhárom történet forrását legalábbis részben az itáliai és orosz mondavilágban találjuk, amelyet Rilke firenzei, illetve oroszországi tartózkodása során ismerhetett meg. Az orosz emberek életének csodaszerű eseményeit kissé ironikus hangvétellel ábrázolják az egymáshoz kapcsolódó elbeszélések, melyeknek hősei föléje emelkednek a mindennapoknak. Az első kiadás alcíme szerint a könyv a felnőttekhez szól, úgy, hogy azok továbbmesélhessék a történeteket a gyerekeknek. A nagy visszhangot kiváltott mű magyarul 1921-ben jelent meg először, mégpedig Bor Pálnak (1889-1982), a későbbi jó nevű festőművésznek a jelen kiadásban ismét közölt illusztrációival. A mostani új fordítás Tandori Dezső munkája. Bálint Aladár így méltatta Bor Pál alkotását: "Azonos motívumok ismétlésével, megsokszorozásával a monumentalitás hatását tudja felkelteni. Egyik rajzán gótikus templomok karcsú tornyai fúródnak a magasba, imádkozó és felfelé tekintő apácák mérhetetlenül hosszú, sovány összetett karjai a házrengetegből kinőve ugyancsak a magasba, a tornyok fölé emelkednek, felhúzódnak a végtelenségbe, és velük együtt a sok-sok torony mozgó, eleven fénnyé éled, mely lélegzik, piheg és részese a mindenség örök mozgásának..."