Bibliai ​ihletésű legendákkal indul Rilke elbeszélés-sorozata: a világ teremtésével, a Golgota drámájával. Innen jut el az itáliai reneszánsz, a pravoszláv népélet megrendítő jeleneteiig, hogy záródarabjában saját jelene, a tizenkilencedik századvég légkörét idézze föl.
Kettős szál fűzi össze történeteit: a láthatatlan, s mindenütt jelenvaló Isten sugallata és az ösztönösen felé forduló, gyermeki ámulat. Ezt a sugárzón tiszta tekintetet, a gyermekkorét, haláláig megőrizte a költő. Isten-élménye, teljes életművének sorsszerű meghatározójaként, újra meg újra visszakísért.
A „Történetek a Jóistenről” a fiatal Rilke vallomása. 1899 novemberében, oroszországi utazásából visszatérve, tíz nap alatt írta meg, alig huszonnégy évesen. (Közvetlenül előtte született másik korai remeke, a „Kornétás”.) A magáratalálás boldog lendületében teremtő képzelete és játékos elbeszélő kedve együtt jelenik meg ebben a könyvében. Meglepően új, derűsen fénylő színkeverésű mű, életigenlése soha többé nem ismétlődik meg későbbi pályáján.
Egy-egy felnőtt barátnak, ismerősnek mondja el meséit Rilke, azzal, hogy ők adják tovább a gyerekeknek. Érett és kezdő olvasóhoz éppúgy eltalálnak ezek a történetek, mert a megértő alázat hangján mindenkihez szólnak, a nagy irodalom törvénye szerint.