Könyvében a szerző részletesen bemutatja Illés Béla magyar kommunista író, lapszerkesztő két történelmi tárgyú kitalációját: az egyik szerint I. Péter cár katonákkal, ágyúkkal és pénzzel támogatta II. Rákóczi Ferenc szabadságharcát; a másik a valóságban soha nem létezett, állítólag az 1849-es magyarországi cári intervencióval szembeforduló és ezért kivégzett Alekszej Guszev százados és társainak története volt. E valótlanságokat a szerző többféle eljárással (így például kitalált dokumentumokra történt hivatkozással, ezek idézésével) igyekezett hitelesíteni a közönség számára. Az 1940-es évek közepén megalkotott fikcióknak a szovjet-magyar barátság-ot kellett történelmileg megelőlegezniük, legitimálniuk.
Illés és munkatársai tevékenysége nyomán a két eset széles körben ismertté vált: bekerültek magyar történettudományi munkákba, iskolai tananyagokba, sőt az 1940-1950-es évek fordulóján Guszev kapitány nevét utcák viselték Budapesten; ugyanitt emléktábla örökítette meg a képzelet teremtette tiszt és társai hőstettét. Történetüket nemcsak Illés Béla dolgozta fel szépirodalmi alkotásban, hanem más írók, köztük Illyés Gyula is. Mindezeken túl a Guszev-fikció évtizedeken keresztül tényként benne volt fontos szovjet történettudományi munkákban is. A történészek kutatásai során azonban fokozatosan kiderült, hogy e történetek valótlanságok, egyes feldolgozásaikat már 1989 előtt kivonták a forgalomból a magyar illetékesek - ám, fontos politikai propagandisztikus funkciójuk miatt különböző méltatásokat (utcanevek, emléktábla) csak a rendszerváltozás idején távolítottak el. E fikciók sorsának részletes bemutatása tehát, önmagán túlmutatóan, általánosabb érvénnyel rávilágít a kitalált hagyományok számos jellegzetességére, szemlélteti az aktuálpolitikai célzatú történelemhamisítás, illetve az ezt felhasználó propaganda működésének mechanizmusait, e propaganda és a tudományos igazságkeresés konfliktusainak eseteit - ugyanakkor egy sajátos ábrázolását is adja az 1945-1989 közötti időszak politikai és kulturális viszonyainak is.