A könyvben felvázolt szellemi világrengés epicentrumát Tokyo képezi, melynek gyökerei a japán történetmesélés legfőbb bázisát jelentő Edó-korba nyúlnak vissza. Ez a sógunátus kezdete és a császári uralom vége, illetve annak szimbolikussá tétele. Tokugava Ieyasu vágja rendbe a belviszályoktól terhes kis országot, és megalakítja a maga besúgórendszerén alapuló rendőrállamát, mely ugyanakkor képes volt biztosítani lakói jólétét és a művészetek szárnyalását. Ekkor szorul háttérbe a császári központ, Kyoto, és veszi át helyét a Keleti Főváros, japánul To-Kyo. Az így megerősödött szigetország földrajzi adottságait kihasználva elindul a teljes elszigetelődés útján, és kifejleszti számunkra csodabogár életmódját és gondolkodását. Határait a XIX. századi gyarmatosítás nyitja csak meg valamelyest, majd a második világháború utáni gazdasági fellendülés rászabadítja az öreg Európára és fiatalabb kultúrharcos testvérére, Amerikára a "japán csodát". Vágvölgyi B. András ezt a jelenséget elemzi végig. A leginkább Magyar Narancs-os körökben ismertté vált publicista igazi ínyencfalattal lepett meg bennünket. Könyve a zsurnalisztika és a társadalomtudomány határán mocorog, így egyszerre élvezetes és tanulságos a tanulmány gondolatmenete. A legüdítőbben mégis az hat, hogy egy aktuális és izgalmas jelenséget elemez, nem lerágott csontokat dobál felénk a tudományos makogás köntösébe rejtve. Ugyan kicsit hirtelenke, ráfért volna még néhány hónap munka - elírások, képtelen bibliográfiai utalások - és az egyes fejezetek sincsenek kimerítve, de a célnak tökéletesen megfelel. Ha elolvasod, úgyis fanatikusa leszel a témának. A hangsúly nem is annyira a tartalmon van, hanem az atmoszférán, amit elsősorban a bravúros szerkesztés teremt meg. Úgyhogy harcra fel, bősz szamurájok: ganbatte kudasai!