Kevés olyan magyar írónk van, akit következetesen üldözött a Gestapo is, az ÁVH is, aki a fasiszta haláltáborok és a magyar Gulag poklát is egyaránt megjárta.

S egyiket sem a származása, hanem a fanatikus szabadságszeretete miatt.

A Nyírségből elszármazott, tragikusan kalandos sorsú Ilosvay Ferenc lelke a külhonban is itthon járt. Az emigráns lapokban megjelent írásainak többsége önéletrajzi fogantatású, gyermek- és ifjúkorának világát idézik meg, emlékezete visszaröpíti őt a nyírségi homokra, Szabolcsba, Szatmárba és a Dunaerdők világába.

Vadászkönyvei sem csupán vadászizgalmak hordozói, sokkal inkább az ország sajátos lírai földrajza, vallomás a szülőföldről és a hazáról, tele költészettel.

Végigvadászta szinte a teljes Magyarországot. E kötetében tizenkét magyar tájegységen átélt vadászemlékeit rögzíti, sőt tizenkét vadász-, illetve természeti övezetre ő maga osztja Magyarországot. Bár emigrációs évtizedeiben bejárta Európát, Ausztráliát és Afrikát, e tájak megpillantásakor is felső-tiszai emlékek támadnak fel benne.