categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Csokonai Lili [Esterházy Péter] : Tizenhét hattyúk (Dedikált)

  • description
  • additional information
Esterházy Péter rajzos dedikációjával (2013.).

Csokonai Lili könyvének első megjelenésekor szép számmal akadtak, akik sejtették, hogy nem egy magyar leány virtuóz stílusimitációval, a barokk prózára rájátszó művészettel megírt önéletrajzáról van szó, hanem egyik ismert írónk álarcos bravúrjáról. Mire a második kiadás megjelent, a szerző kilétére fény derült már. Ettől függetlenül az új kiadás is Csokonai Lili néven jelent meg, csak a fülszöveg közli Esterházy Péter nyilatkozatát, melyben arra kéri az olvasót, hogy tudván most már amit tudni kell, mégis vegye úgy, hogy ezt a Tizenhét hattyúkat Csokonai Lili írta. Az olvasó persze nem tud eltekinteni attól, amit tud, ám lehet, hogy a művészi élvezete így még fokozottabb-összetettebb. Hallatlanul érdekes maga az életanyag is, amit Csokonai Lili megélt, és amiről olyan sajátos módon számol be: a perifériára, megtipró körülmények közé született lány felfelé törekvése, állandó kudarcai, méltatlan szerelme közt újra és újra felfénylő tisztasága, a nemi élet alvilágában való megmerülése, szörnyű tragédiája. Ám már az első naív olvasat is jóval többet ad, mint egy bármennyire tanulságos-megrendítő életút ábráját. A barokk stílimitáció állandóan nyomatékosítja a mű felfokozott irodalmiságát, a szerző ismeretében pedig a vájtfülű olvasó állandóan az oly jellegzetes, tündéri villódzású Eszterházy-motívumokat,"kiszólásokat", utalás- és rájátszás-rendszereket fogja keresni a műben, amelynek immáron tehát legalább három szintje mozgósítja a művelt olvasó figyelmét.
condition:
category: Books > Literature > Novel >
category: Books > Literature > Contemporary Hungarian Literature >
category: Bibliophil > Autographed, signiert >
publisher: Magvető, [2005]
item number / ISBN: 9789631424249
binding: hardcover (in original dust jacket)
pages: 136
language: Hungarian

more images

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty