A borító és az illusztrációk Várady Róbert munkája.

Pornó? Minden bizonnyal. Irodalom? Kétségkívül az. Szigorúan 18 éven felülieknek! A századelő egyik legfontosabb szerzőjének 1906-1907-ben született alkotása a 20. századi irodalom egyik legbotrányosabb remeke. Apollinaire, aki többek közt Picasso, Cocteau és Duchamp barátja volt, kísérletező kedvű költészetével lenyűgözte kortársait, és kitörölhetetlen hatást gyakorolt az utódokra, ebben a pikareszk regényében a perverzióról való emberi gondolkodás határaiig merészkedik. Nem idegen téma ez az irodalomtól: Rabelais kacagtató, ámde több mint pajzán Gargantua és Pantagruelje, de Sade szadizmust hozsannázó szövegáradata, avagy Georges Bataille-tól A szem története, mind-mind bizonyos értelemben provokálják olvasóikat, és szétfeszítik az általában az irodalomról alkotott képünk kereteit. Meddig merészkedhet a nyelv, és vajon bűn-e leírni azt, amit elkövetni bűn? Ezekkel a botrányosnak számító, száműzött és ugyanakkor agyonolvasott remekművekkel szemben képtelenek vagyunk közömbösnek maradni. És mint remekművek, mindig többről szólnak, mint primer pornográfiáról. Apollinaire műve is: amennyire provokálja a mindenkori prüdériát, legalább annyira erős elbeszélői eszközökkel mutatja fel a világégések felé masírozó 20. század személyes és társadalmi időzített bombáit, és rántja le a leplet a dogmatikus gondolkodás és a felsőbbrendűségi tévhitek miazmájáról. Hedonista főhőse, akit végül elér büntetése – a tizenegyezer vesszőcsapás –, beutazza Európát és Ázsiát, miközben semmi más osztályrésze nincs, „csak” kéj és fájdalom. És persze ez a kéj és ez a fájdalom sokkalta több, mint puszta zsigeri élmény: a hús filozófiája, gyarlóságunké és a haláltól való félelmünké. Az élet kizsákmányolásának filozófiája. Hogy a Tizenegyezer vessző pornó-e? Minden bizonnyal. Szadista? Minden bizonnyal. Mocskos szájú? Minden bizonnyal. Irodalom? Kétségkívül az.