Halász Gábor (Budapest, 1901. – Balf, 1945), kritikus, irodalomtörténész, író. 1925-ben doktorált, előtte esztétikát, magyar és francia irodalmat hallgatott a budapesti egyetemen. Ezt követően több hónapot töltött Párizsban, később Olaszországban.

Irodalmi pályáját a Nyugat és a Magyar Csillag jelölte ki, ahol kritikusként, állandó munkatársként szerepelt. A Magyar Irodalomtudományi Társaság egyik alapító tagja. Irodalomtörténészként saját korának problémái izgatták.
Esszéiben a modern író érzékenységével közeledett a művekhez, alkotókhoz. Kazinczyról vagy Széchenyiről írt művészportréiban sorskérdésekre, illetve a lehetséges alkotói magatartásformákra keresett választ. A francia és a magyar irodalommal kapcsolatos kutatásai mellett jelentős szerepe volt az angolszász irodalom itthoni megismertetésében: az amerikai és angol realista mesterek munkáit több alkalommal mutatta be elemző tanulmányok kíséretében.

Először 1943-ban hívták be munkaszolgálatra, de akkor még az OSZK főigazgatójának közbenjárására fölmentették. Másodszor 1944-ben. Fertőrákosra, később Balfra vitték. Balfon halt mártírhalált két társával, Szerb Antallal és Sárközi Györggyel együtt.
Hívei, barátai gyűjtötték össze halála után az 1200 oldalas "Tiltakozó nemzedéket", amire szenvedélyes munkával rábukkanhattak, majdnem teljes életmű, alighanem csekély munka hiányzik belőle.