Lélekszámra kicsiny, méreteit tekintve hatalmas ország Tibet. Mindig izgatta az ember fantáziáját, mindig „rejtelmes” és „tiltott” ország volt. Két évtizede amikor önállóságát elveszítve Kína autonóm területe lett, megszűnt a rejtelmessége, és pár éve a határait is megnyitották az idegenek előtt, nem tiltott ország immár. A kíváncsiság nem szűnt meg iránta, sőt Tibet határozottan „divatba jött” -filmek, televíziós adások, riportok szólnak róla, utazók keresik fel, emigráns tibetiek hordják a hírét szét a világban. Nincs hónap, hogy a világsajtó ne foglalkozna valamiért a tibetiekkel. Ezt a könyvet nem a Tibet-divat szülte. Másfél évtizeddel ezelőtt készült, amikor a dalai láma még nem élt emigrációban, Kőrösi Csomának még nem ünnepelték a bicentenáriumát, nem tartottak még tibetiológus-világkongresszust Magyarországon, és a könyv szerzője még nem vett feleségül egy tibetológust. Ez a könyv önálló része a Mandragóra című műnek, ami a varázslás, kuruzslás és orvoslás kapcsolatát kutatja az emberiség történetében, főként a közelmúltban, a 19. század fordulópontja körüli évtizedekben, amikor még lehetett találni olyan népeket, amelyeket nem, vagy csak alig érintett meg az európai-amerikai civilizáció. Tibetnek kitüntetett helye van ebben a kutatásban, mert ezer éve még jelentős birodalom volt, fejlett kultúrával, ezen belül magas rendű orvosi ismeretekkel. Hatalma azonban megtört, szellemi fejlődőképessége elhagyta, merev vallási dogmatizmusba süllyedt. Orvostudománya vajákossággá alakult, orvosai vagy kuruzslók lettek, vagy „csodadoktorok”, akiknek hírneve messzire elhatolt, tudása mégis kétessé vált. A legendás tibeti „ősi gyógymód” pályafutását kíséri nyomon ez a könv, beleágyazva az ország történelmébe és kulturtörténetébe.
(Benedek István)