categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Vasziljev, L. : Telepátia

  • description
  • additional information
(A fiziológus észrevételei)
Ez a kis könyv történeti áttekintést ad a parapszichológia – azaz a gondolatátvitelről, szuggesztióról, telepátiáról szóló tanítás – keletkezéséről és fejlődéséről. A szerző, L. L. Vasziljev professzor ismert, többszörösen kitüntetett, Leninrendes szovjet tudós. Több mint negyven éve fiatal fiziológusként kezdett parapszichológiával foglalkozni. 1921-ben V. M. Behtyerev, a kiemelkedő orosz tudós vezetésével folyó parapszichológiai kutatásokba kapcsolódott be. Behtyerev maga is folytatott kísérleteket a gondolatátvitel területén kutyákon és embereken, s nagy fontosságot tulajdonított a „titokzatos” jelenség tudományos kutatásának. Vasziljevet kezdettől fogva a szuggesztió anyagi természete érdekelte. 1932-ben nagy jelentőségű kísérletek kezdődtek az ő irányításával a telepátia fizikai természetének feltárása céljából. A kutatás 1938-ban a kutatók számára is teljesen meglepő, nem várt eredménnyel ért véget. Ez a kísérlet megdöntötte a gondolatátvitel elektromágneses természetének hipotézisét, amelyet addig a kutatók is vallottak. A két kísérleti személy, az induktor és percipiens egymástól való teljes elszigetelése nem változtatta meg a szuggesztió eredményét. A háború megszakította a további kutatásokat. Vasziljev professzor csak 1959-ban tért vissza újra a parapszichológia problémáihoz „Az emberi lélek titokzatos jelenségei” c. könyvében. Ugyanez év évégn egy francia kutatásokról olvasott, amelyek egészen váratlanul alátámasztották huszonöt év előtti hipotézisét. A kísérletek az mutatták, hogy a telepatikus információ áthatolhat nagy tömeg tengervizen és a tengeralattjáró fémburkolatán is, tehát olyan közegekben, amelyek nagyon megnehezítik az elektromágneses hullámok terjedését, a rádiókapcsolatot. Ez a hír új munkára buzdította, s ekkor kezdeményezte a telepátia kutatására egy laboratórium létrehozását a leningrádi egyetem fiziológiai kutatóintézetében. Jelenleg is e laboratórium élén folytatja kutatásait, amelyek eredményéről e munkájában számol be.
condition:
category: Books > Psychology >
category: Books > Medical books >
publisher: Gondolat, 1964
item number / ISBN: 0041387
binding: hardcover (in original dust jacket)
pages: 176
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty