Fényi András : Telegdi Miklós (1535-1586)

Telegdi Miklós a 16. század utolsó évtizedeinek egyházi prózaírói közül – elsősorban fejlődéstörténeti szerepénél fogva – a katolikus Telegdi Miklós (1535–1586) munkássága a legjelentősebb. Jobbágycsaládból származott, tanulmányait egy nagyváradi kanonok támogatásával a krakkói egyetemen fejezte be, s 1558-ban az esztergomi káptalan nagyszombati iskolájának tanára lett.
Mivel a katolicizmusnak önálló társadalmi bázisa ekkor még nem volt, Telegdinek úgy kellett megformálnia mondanivalóját, hogy az mindazokban a társadalmi rétegekben, amelyekből a protestantizmus híveit toborozta, hatásos legyen. Ezért igyekezett átvenni ellenfelei módszereit s az általuk meghonosított műfajokban (katekizmus, postilla, vitairat) próbálta velük felvenni a versenyt. A reformátorok példájára szorgalmazta az anyanyelvű vallásos éneklést, ennek érdekében gyűjtötte a késő-középkori katolikus népénekeket s néhányat közülük prédikációs köteteiben ki is adott. Legfőbb ellenfelének Bornemisza Pétert tekintette, írásaival elsősorban az ő hatását akarta ellensúlyozni.
Legjelentősebb műve Az evangeliomoknak ... magyarázatja I–III. (Bécs– Nagyszombat 1577–1580) című prédikáció-gyűjtemény, melynek első két kötete az év valamennyi vasárnapjára, a harmadik pedig az ünnepekre előírt evangéliumi szövegek tanulságait fejtegeti. Munkájához az ösztönzést Bornemisza postilláinak első kötetei adták. Gondolatmenetét logikusan építi fel, és amennyire ezt az egyházi beszédek meglehetősen nehézkes kötöttségei megengedik, előadása lendületesen retorikus.