Az ötvenévesen elhunyt, kultikus chilei író első magyarul megjelent kötete, az Éjszaka Chilében után a Távoli csillag ismét a Pinochet-rezsim sötét világát idézi fel.
A regény névtelen narrátora egy költő, Alberto Ruiz-Tagle életét rekonstruálja, akit még egyetemista korukból ismer: az együtt látogatott szemináriumon komoly, udvarias, világos gondolkodású fiatalembernek mutatkozott, de a versei valahogy hamisnak tűntek, mintha még nem akarná feltárni igazi tehetségét.
És csakugyan, Ruiz-Tagle az Allende-kormány bukása után, a katonai diktatúrában bontakozik ki és válik híressé, immár Carlos Wieder néven, mint a légierő pilótája, aki gépével szövegeket ír az égre (melyeket egy ízben az akkor gyűjtőtáborban raboskodó narrátor is olvashat). A Ruiz-Tagle/Wieder-féle "új chilei költészet" nagyszabású multimédiás projekt, amelyben az égboltra rótt füstversek mellett a kínzásnak és a róla készült fényképek bemutatásának is fontos szerep jut...

Sötét és horrorisztikus világ Bolaño univerzuma, melyet ha valami, csupán a szerző fáradhatatlan, szatirikus akasztófahumora és a regények kallódó főszereplői, a véres valóság által lassan felőrölt "szépséges vesztesek" iránti mérhetetlen és rezignált szeretet tesz elviselhetővé – de mintha csak Goya fekete festményeinek mélyén vagy Bosch túlvilági víziói között járnánk, szövegeinek delejes hatása alól minden rettenetünk ellenére sem tudunk megszabadulni. Mert minden iszonyat dacára mégis szép, fájdalmasan szép és mérhetetlenül gazdag ez az írói világ, és minden látszat ellenére nem a halál, hanem a túlélés jegyében áll.