Sorozat: Osiris könyvtár.
Fordította Erdélyi Ágnes és Wessely Anna.

1904-ben Max Weber átvette az Archiv für Sozialwissenschaft und Sozialpolitik című társadalomtudományi folyóirat szerkesztését, ez alkalomból fejtette ki - mintegy a folyóirat irányultságát jelezve - a társadalmi folyamatok vizsgálatával kapcsolatos elemző módszerét. Az alapkérdés az, hogyan lehet objektíven megközelíteni azt, ami szubjektív cselekedetek eredője? A társadalmi folyamatok ugyanis emberi cselekedetek eredményei, így természetük szerint szubjektívek. A társadalomtudós tehát soha nem lehet objektív abban az értelemben, hogy értékmentesen közelítene tárgyához. A kutató ugyanúgy értékek birtokában végzi munkáját, ahogy a társadalmi folyamatokat alakítók is szubjektív értékek szerint befolyásolják az eseményeket. Nincs középút sem, mely szerint a különböző felfogások eredője kiadja a jelenség objektív valóságát. Ahhoz, hogy elkerüljük a szubjektív ítélkezés vádját, egyet tehetünk: pontos és egyértelmű módon meg kell fogalmazni azokat a kategóriákat, amelyek mentén az elemzést végezni kívánjuk. "Mindenféle tapasztalati tudás objektív érvényessége azon és csakis azon alapul, hogy az adott valóságot olyan kategóriák szerint rendezi, melyek abban a sajátos értelemben, hogy megismerésünk előfeltételét képezik, szubjektívak." Ezek a fogalmak persze "nem azonosak az empirikus valósággal, nem is a képmásai, de lehetővé teszik a valóság érvényesen gondolkodva rendezését" (A társadalomtudományos és társadalompolitikai megismerés "objektivitása"). ; A második írás egy előadás anyaga a társadalomtudomány értékmentességéről. Arra a kérdésre, hogy az egyetemi oktatásban kifejtheti-e szubjektív nézetét a professzor vagy szigorúan a tényekhez kell ragaszkodnia, Weber válasza az, hogy nem lehet csak tényeket közvetíteni, de az előadótól elvárható minimum, hogy "könyörtelenül világossá tegye hallgatói és főképpen önmaga számára, hogy mindenkori fejtegetéseiben mi az, amire tisztán logikai következtetés vagy tisztán empirikus ténymegállapítás útján jutott, és mi az, ami gyakorlati értékelés". Az előadás második felében az úgynevezett értékmentes tudomány kérdését tárgyalja. Itt is, mint előző tanulmányában a kiinduló értékvonatkozást tisztázza. A tudományos problémákat természetesen értékmentesen kell megválaszolni, de tudni kell, hogy "itt a realitások értékekre vannak vonatkoztatva", ami annyit jelent, "hogy az empirikus vizsgálatban a tárgy kiválasztását és megfogalmazását a sajátos tudományos "érdeklődés" irányítja" (A szociológiai és közgazdasági tudományok "értékmentességének" értelme). ; Két rövidebb előadás olvasható még a kötetben. Az egyik a német kutatók helyzetét veti össze amerikai kollégáik helyzetével. Németországban a tudomány hivatásszerű művelése olyan előfeltevések függvénye, hogy csak megfelelő anyagi háttérrel lehet elindulni a pályán. Itt magántanárként kell kezdeni, Amerikában viszont tanársegédként kezdik pályájukat az oktatók. A magántanár akkor sikeres és akkor jut több lehetőséghez, ha sok hallgatót képes maga köré gyűjteni. De mi van akkor, ha az egyébként kiváló tudós rossz előadó? (A tudomány mint hivatás). A másik előadás a hivatásos politikusok két karakterét elemzi. Az "érzületetikai" alapú politizálást veti össze a "felelősségetikai" alapúval, majd arra a következtetésre jut, hogy a kettő nem egymás ellentéte, "hanem kiegészítője, s csak együtt alkotják azt a valódi embert, aki "politikára hivatott" lehet".