Valamennyi szöveg a magyar társadalomnak a vészkorszak emlékével való szembenézését kívánja elősegíteni. A sorozat szerkesztője, Randolph L. Braham professzor, cikkében a magyarországi egyházak szerepéről készít árnyalt - a mulasztásokat, bűnöket és az embermentés hősies példáit egyaránt tárgyilagosan értékelő - számvetést. Róbert Péter a korabeli - zsidó és nem zsidó - sajtó reakcióit vizsgálja, számos idézettel illusztrálva mondanivalóját. Földes Anna az utókor magyar (próza)irodalmát elemzi: a túlélők dokumentum jellegű visszaemlékezéseitől a nagy művek születéséig, amelyekkel a szerzők kísérletet tesznek arra, hogy megírják a megírhatatlant. Karsai László a hazai közép- és felsőoktatásban használatos legújabb történelemtankönyveknek a zsidóság történetét és különösen a holokausztot tárgyaló szakaszait vizsgálja. Megállapítja, hogy igenis lehetséges jobb tankönyvet írni, mint amilyen az azt igénylő társadalom maga. A kötet utolsó tanulmányában a levéltáros-történész Varga László a rendszerváltásnak a levéltári kutatások - nemritkán felemás módon megvalósuló -felszabadulására gyakorolt hatását elemzi. Két népbírósági per ismertetésével mutatja ki az utólagos rehabilitációk problematikus voltát.