Táltosnak a köznyelv mindenféle varázserejű lényt nevez, akár ember legyen, akár állat. A magyar falu szóhasználata szerint a táltos csak a varázslók egy bizonyos kategóriáját jelentette, mégpedig többnyire emberkerülő, magányos, szegény embereket, a társadalmi ranglétra alján, főleg pásztorokat és béreseket. Ezek - a falusi hiedelem szerint - főként vihar, jégeső alkalmából űzik jóindulatú varázslatukat. Tüzes kerékké vagy bikává vagy lóvá változnak. és megküzdenek más táltosokkal. Ahol veszít a táltos, ott a határt elveri a jég, a győztes pedig biztosítja a jó termést. A pest-budai táltosok - ifjúságom nagy varázslói - természetesen nem harcoltak jégesővel, viharral, de mindenképpen megérdemlik, hogy táltosoknak nevezzük őket. Ezek is elhivatott, ihletett emberek voltak, ők is megküzdöttek a szellemi viharokkal, jégesővel: a butasággal, tudatlansággal, a harmincas években egyre inkább terjedő fasizmus gyülekező fellegeivel.