Sorozat: Elaine N. Aron művei.

F. Várkonyi Zsuzsa előszavából:
Elaine Aron nevét nálunk is sokan emlegetik majd nagy hálával: munkássága felszabadította a lakosság 20%-át az alól a nyomás alól, amellyel születésük óta küszködnek! A mi kultúránk ugyanis – tehát az európai és észak-amerikai kultúra – nem sokra becsüli a szuperérzékeny embert. Aron azonban több évtizede foglalkozik az erős érzékenységgel, és mind kutatásai, mind terápiás eredményei azt bizonyítják, hogy egy igen értékes és népes csoportról van szó. Minden ötödik ember ide tartozik és szó sincs róla, hogy csak nők! Ők azok, akiknek bátorságával és küzdőszellemé- vel már a pólyában is elégedetlenek voltak szüleik. Nem értették, miért engedi csemetéjük akár egy kisebbnek is, hogy játékát elvegye, miért nem bízik a csúszdában, miért nem mondja meg az óvónőnek, hogy már tud olvasni, és miért keseredik el mindeközben olyan „fölösleges” dolgok miatt, mint például más emberek érzései vagy reakciói.

Részlet a szerző előszavából:
Az érzékeny idegrendszer normális jelenség, alapvetően semleges személyiségvonás. Feltehetően öröklött, és az emberek 15-20%-ánál figyelhető meg. Azt jelenti, hogy sokkal érzékenyebben reagálsz a környezetedben lévő finom részletekre, és ez sok esetben nagy előnyt jelent. Ugyanakkor könnyebben kerülsz fokozott izgalmi állapotba, ha túl sokáig tartózkodsz olyan helyen, ahol rengeteg a látnivaló, vagy túl sok a zaj, és ettől az idegrendszered túlterheltté válik. Az érzékenységnek tehát megvannak az előnyei és a hátrányai is.

A mi kultúránkban ez a tulajdonság, ahogy azt valószínűleg a saját bőrödön is tapasztalhattad, nem éppen ideális. Szerető szüleid és jóindulatú tanáraid bizonyára megpróbáltak segíteni, hogy „úrrá légy” az érzékenységeden, mintha csak valami rendellenességben szenvednél. A többi gyerek sem mindig értett meg. Felnőttként pedig nyílván nehezebb megfelelő pályát vagy társakat találni, és gondjaid lehetnek az önbecsülés és az önbizalom terén is.

„Fontos könyv! Ha szülők vagytok, vagy óvónők, tanítók, tanárok – vagy netán elkeseredett vagy dühös kamaszok, esetleg „örök” kamaszok, mint annyian közülünk – olvassátok!”
/Vekerdy Tamás, pszichológus/