Kemény Katalin új könyve, a Sztélé nagyanyámnak tulajdonképpen régi könyv. Szerzője 1960-ban írta meg, de több mint negyven év kevés volt ahhoz, hogy megjelenhessék. Megjelent hát a negyvenkettedikben, és ez már ok arra, hogy ünnepeljünk. Hamvas Béla özvegyének műveivel a kor mostohán bánt; lényegében ugyanaz a sors jutott nekik, mint férje műveinek.

A kisleány unoka, Kóré – aki természetesen az írónő maga – átéli ezeket a létezési tereket, hogy újra és újra rajtuk keresztül próbáljon meg eljutni ahhoz a fogalomhoz, melyet itt a nagyanya neve jelképez. Ez talán a végső értelme az egész műnek: megtudni a nagyanya valódi nevét. Ha a leány megtalálja a nevet, mely a lényeget rejti számára, valamennyire rátalál annak a kapocsnak a lényegére is, amelyet a nagymama képez a Teremtésben. A kapcsot közötte (és tulajdonképpen minden vele érintkező létező) és a Teremtő között.