Lévi-Strauss jó tizenöt évvel azután írta meg ezt a könyvet, hogy etnográfusként, az „utolsó érintetlen primitív népek” iránti romantikus vágytól hajtva nekivágott az Amazonas menti őserdőknek. Romantikus idill helyett azonban egyszer csak „saját mocskunkkal” találta magát szemközt. Talán ez is az oka, hogy később olyan távolságtartó megközelítést alkalmazott a társadalmi élet vizsgálatában. Mindenesetre ez a könyv nem csupán afféle etnográfus-útleírás, hanem sokkal több annál: összegző mű, melyben más utazások tapasztalatai is szerepelnek, és filozófiai értekezés is, hiszen már itt körvonalazódnak a Lévi-Strauss által megteremtett strukturalista módszer alapelvei. Végül, de nem utolsósorban széppróza: a korábbi századok filozófiai útleírásának legjobb hagyományait követő vallomás a világról. Korunk egyik legnagyobb antropológusa, Clifford Geertz szerint „ez az egyik legcsodálatosabb könyv, ami antropológus tollából valaha is született”. A szöveget Benyhe János gondozta. Szakbíráló: Boglár Lajos.