Rieder Gábor : Szocreál - Festészet a Rákosi-korban

Socialist Realism - Painting in the Rákosi Era

A ​Szovjetunió – mint minden totalitárius birodalom – totális háborút vívott: nemcsak a katonai sikerekért küzdött, hanem a teljes körű szellemi expanzióért, újra felelevenítve a marxizmus világforradalmi álmát. 1944 végén a megszállva felszabadító Vörös Hadsereggel kultúrmunkások is érkeztek hazánkba, például Ék Sándor, a Szovjetunióba elszármazott grafikusművész tiszti egyenruhában. De a Magyar Kommunista Párt (MKP) emigráns vezetői nem hoztak magukkal fajsúlyos szocreál művészt Moszkvából, se szépírót, se képzőművészt. Így a helyi potentátokat és kismestereket kellett meggyőzni, a kenyér és a korbács, a felkínált karrier és az ellehetetlenítés eszközével. Az új kultúra felépítéséből a Szövetséges Ellenőrző Bizottság hazánkban állomásozó képviselője, a Vörös Hadsereg is kivette a részét. Még véget sem ért Budapest pusztító ostroma, mikor Vorosilov marsall és Geraszimov, a legnevesebb késő sztálinista udvari piktor a fővárosban autókázva felfigyelt a városligeti ÍIász-szoborra. Egy gyorsan összehívott ünnepi vacsorán kiderítették, hogy a népszerű akadémikus portretista, Kisfaludi Stróbl Zsigmond mintázta az íját feszítő bronzatlétát. Vorosilov tüstént beüvegeztette a művész műtermének ablakait és élelmiszert (például rengeteg kaviárt!) küldetett. Rövid időn belül a megbízás is megérkezett a szovjet felszabadító hősök emlékművének a megtervezésére. Miközben a megviselt főváros alig kezdett neki az újjáépítésnek, 1947. április 5-én már új monumentumot avattak a Citadella szomszédságában: a Felszabadulás pálmaágas allegóriáját. A szabadság mámorától megrészegült értelmiség jó része tudomást sem vett az emlékmű valódi üzenetéről, pedig a bárkit szolgálni kész hajlékony akadémizmus és a nőalak alatt vigyázó gépfegyveres szovjet katona előre vetítette a jövőt.