categories
- Traffic and Vehicles Catalogue
- socreal.catalog
- Advertisement Catalogue
- Photo Catalogue
- Chinese and Japanese Catalogue
- New Holy Card Catalogue II.
- 12 interesting old books
- Books
- Logic Puzzles
- Child Rearing
- Albums
- Speleology
- Mining
- Bestseller
- Bibliography
- Mode, mode history
- Other
- Eroticism
- Essay
- Ethology
- Esoteric books
- Biography
- Fantasy
- Philosophy
- Geography
- Gastronomy
- Alpinism
- Hobby
- Humour
- Foreign Language Books
- Children's books
- Informatics
- Literary History
- Informing
- Law
- Calendar
- Gardening
- Comics
- Needlework, Embroidery
- Classical Philology
- Communication
- Book history, typography
- Economy
- Criminalistics
- Lexicons, Handbooks
- Horse, riding
- Media
- Bee-keeping
- Military, Ordenskunde
- Miniature books
- Arts
- Ethnography
- Philately, Numismatics
- Linguistics
- Orientalism
- Medical books
- Pedagogy
- Psychology
- Politics
- Archeology
- Old pulp fiction
- Rhetoric
- Promotion
- Science Fiction
- Sports
- Literature
- Social Psychology
- Sociology
- Entertaining Literature
- Dictionary, Language books
- Social science
- Technical books
- Cartography
- Natural Sciences
- Incomplete
- History
- Newspapers, Magazines
- Hunting
- Religion
- Bibliophil
- Antiques
- Engraving
- Maps
- Photos
- Antique Papers, Small Prints
- Posters
- Circus
- Modern Graphics
- Socialist Realism
- NER Propaganda
- Others
cart
Cart is empty
You've not logged in
Alexander, Jeffrey C. : Szociológiaelmélet a II. világháború után
- description
- additional information
Aranyozott gerincű, műbőr átkötésben. Ceruzás aláhúzásokkal, a tanulást elkerülhetetlenül elősegítő jegyzetekkel.
Már a kötet élén szereplő tárgymutatóból kiderül - amit a rá következő Előszó csak megerősít -, hogy a mű egyetemi oktatómunka keretében keletkezett, anyaga ugyanis nem fejezetekre tagolódik, hanem húsz "előadásból" áll. A szerző először - jó tanár módjára - akkurátusan fölteszi a kérdést: Mi az elmélet?, s miközben körvonalazza a maga álláspontját arról, hogy a szociológiában mi tarthat számot e fogalom rangjára, egyúttal kifejti egész későbbi gondolatmenete egyik sarktételét is. Véleménye szerint a szociológia tudománya Európában született ugyan, s első nagy teoretikusai (például Marx, Émile Durkheim és Max Weber) is németek vagy franciák voltak, de valóban sokágú, tekintélyes, mondhatni "akadémikus" diszciplínává az Amerikai Egyesült Államokban vált a harmincas évek második felétől napjainkig tartó folyamatban. Alexander a szellemi súlypontváltás kulcsalakját Talcott Parsonsban látja, akitől és akiről eddig viszonylag kevés volt olvasható magyarul, így a vele foglalkozó öt "előadás" akár külön kismonográfiának is tekinthető a könyvben. Parsons kiemelkedő jelentőségét a mű abban jelöli meg, hogy az empirikus kutatások tömegét fölhalmozó amerikai szociológiát az ő munkássága oltotta be elméleti fogékonysággal, mégpedig rögtön olyan szemléletmóddal, amelyik egyesíteni törekedett a determinisztikus, illetve az egyéni cselekvés szabadságát hangsúlyozó felfogások igazságtartalmait. Terjedelmes életműve - első szisztematikus elméleti munkája 1937-ben jelent meg, kései nagy összefoglalásai a hatvanas évek legvégén láttak napvilágot - a II. világháború után mind a mai napig meghatározta, meghatározza az amerikai szociológia fogalomrendszerét: az új és újabb irányzatok szinte kivétel nélkül vele vitatkozva alakították ki saját álláspontjukat. Némelyikük a kölcsönviszonyokat tanulmányozó parsonsi rendszerszemlélet helyett a konfliktusok vizsgálatát javasolta (például John Rex és iskolája), mások az egyetlen eredendően amerikai filozófiai hagyomány, a pragmatizmus gondolataival vélték fölfrissíteni a szociológiai elméletet (többek között a nálunk valamelyest ismertebb George Herbert Mead és követői), megint mások - így például a hatvanas évek diákmozgalmaiban vezető ideológussá vált Herbert Marcuse - a marxizmus kritikai örökségének feltámasztásán fáradoztak, a legfrissebb fejlemény pedig a kulturális antropológia diadalmas térhódítása, amely elsősorban Clifford Geertz nevéhez köthető.
Már a kötet élén szereplő tárgymutatóból kiderül - amit a rá következő Előszó csak megerősít -, hogy a mű egyetemi oktatómunka keretében keletkezett, anyaga ugyanis nem fejezetekre tagolódik, hanem húsz "előadásból" áll. A szerző először - jó tanár módjára - akkurátusan fölteszi a kérdést: Mi az elmélet?, s miközben körvonalazza a maga álláspontját arról, hogy a szociológiában mi tarthat számot e fogalom rangjára, egyúttal kifejti egész későbbi gondolatmenete egyik sarktételét is. Véleménye szerint a szociológia tudománya Európában született ugyan, s első nagy teoretikusai (például Marx, Émile Durkheim és Max Weber) is németek vagy franciák voltak, de valóban sokágú, tekintélyes, mondhatni "akadémikus" diszciplínává az Amerikai Egyesült Államokban vált a harmincas évek második felétől napjainkig tartó folyamatban. Alexander a szellemi súlypontváltás kulcsalakját Talcott Parsonsban látja, akitől és akiről eddig viszonylag kevés volt olvasható magyarul, így a vele foglalkozó öt "előadás" akár külön kismonográfiának is tekinthető a könyvben. Parsons kiemelkedő jelentőségét a mű abban jelöli meg, hogy az empirikus kutatások tömegét fölhalmozó amerikai szociológiát az ő munkássága oltotta be elméleti fogékonysággal, mégpedig rögtön olyan szemléletmóddal, amelyik egyesíteni törekedett a determinisztikus, illetve az egyéni cselekvés szabadságát hangsúlyozó felfogások igazságtartalmait. Terjedelmes életműve - első szisztematikus elméleti munkája 1937-ben jelent meg, kései nagy összefoglalásai a hatvanas évek legvégén láttak napvilágot - a II. világháború után mind a mai napig meghatározta, meghatározza az amerikai szociológia fogalomrendszerét: az új és újabb irányzatok szinte kivétel nélkül vele vitatkozva alakították ki saját álláspontjukat. Némelyikük a kölcsönviszonyokat tanulmányozó parsonsi rendszerszemlélet helyett a konfliktusok vizsgálatát javasolta (például John Rex és iskolája), mások az egyetlen eredendően amerikai filozófiai hagyomány, a pragmatizmus gondolataival vélték fölfrissíteni a szociológiai elméletet (többek között a nálunk valamelyest ismertebb George Herbert Mead és követői), megint mások - így például a hatvanas évek diákmozgalmaiban vezető ideológussá vált Herbert Marcuse - a marxizmus kritikai örökségének feltámasztásán fáradoztak, a legfrissebb fejlemény pedig a kulturális antropológia diadalmas térhódítása, amely elsősorban Clifford Geertz nevéhez köthető.