Szív szútra - Mahájána buddhista szentiratok

A kötet válogatása és szerkezete a megértést és a belsővé tevést szolgálja: először a mahajána szútrák lényegét fogalmazza meg, miszerint minden, amit érzékelünk, érzünk, gondolunk a tudat illúziója és a tudat kivetítése, ezért ennek felismerése szerint kell élni, hogy elérhessük, az un. Buddhista paradicsomot, az ide történő eljutást 16 lépésben történhet meg. A Boldog föld bemutatása teszi ki a válogatás harmadik részét, majd a megtisztult tudatállapotok fénytermészetéről olvashatunk.

Mivel a tanítványok mentálisan és a mindennapjaikban is kívánják követni a mestert, így a kérdések egy része értelmezésre, a másik része a gyakorlati élethez szükséges útmutatásokra vonatkozik, vagyis a viselkedésre, a helyes gondolkodásra és a gondolatok megzabolázására. A szöveg legnehezebben érthető és gyakori formája az ilyen jellegű paradoxon: „Sem a tulajdonságot (dharmát), sem a nem-tulajdonságot (adharmát) nem szabad elfogadnia egy nemes szellemű bodhiszattvának. Ezért a Tathágata ezt a rejtett értelmű mondást hirdette: azok, akik úgy ismerik a Törvényről szóló tanítást, mint tutajként használható, hagyjanak föl minden tulajdonsággal (dharma), s még inkább minden nem-tulajdonsággal (adharma).” A szútrák tehát nem előírt ismeretet tartalmaznak, amit a befogadó fogalmi vagy érzelmi szinten sajátít el, hanem magának a tanítványnak, az ösvényre lépőnek kell a tanná válnia. A tanítások a független tudat elérése céljából azt tanítja, hogy a tudatot olyanná kell tenni, hogy ne bízzon a formában, hallásban, szaglásban, ízlelésben, tudat-tárgyban vagy bármi kézzelfoghatóban, ne bízzon valamiben (dharma), ne bízzon semmiben (adharma), ne bízzon bármiben. Hogy miért? Mert amiben megbízik, megbízhatatlan.

A gyémánt szútra itt is, mint más szöveghelyeken is kimondja, a tanítások értőit, elfogadóit és a tanítóit megalázás fogja érni, de ezzel a tanítók korábbi tetteiket érvénytelenítik és közel jutnak vagy elérhetik a buddha megvilágosodást.