Első kiadás.

Illusztrációk: Hecker Péter.

Borítóterv: Eperjesi Ágnes.

Sorozat: JAK-füzetek 80.

A Szilvia szüzessége átkeresztelt, átszerkesztett, végre napvilágot látott kötet a szerző 1991–1994 között készült novelláiból mutat be válogatást. Ezek egy része különböző lapokban (Alföld, Magyar Napló, Mozgó Világ, Kortárs, Playboy, Pompei), illetve a Szarajevó és Törökfürdő című antológiákban jelent meg. - Mi történik egy szkanderversenyen? Hogyan mulat az a frissen érettségizett, menedzserképzőbe járó kislány, akit apja csak nagy nehezen enged el a SOTE bulijára? Hol adnak nagyobb adag ételeket? Mit kell használni herpesz ellen? Ha már nem szeret a fiúm, elköltözzek-e tőle vagy ne? Ilyen és hasonló kérdések körül forog Hazai Attila szinte minden novellája, kisprózai írása (Párduc a városban; Emmi, a hús-vér kincs; A pulóver; Karcsiék az Ibolyában; A probléma; Ne menj el; Szilvia szüzessége; Bach-állapot stb.). A szereplők nagyobbrészt nagytizenévesek, kishuszonévesek, érettségizett, egyetem, tanfolyam stb. előtt álló lányok és fiúk, akiknek szinte permanensen kommunikációs zavaraik vannak. Hogy mennyire nem tudnak egymással beszélni, hogy mennyire nem tudják - saját maguk számára sem - megfogalmazni érzéseiket, gondolataikat, problémáikat, arról szólnak az írások nagy nyelvművészettel. Hazainak két erőssége van: a párbeszédekben, monológokban, társasági szövegelésekben azt mutatja meg igazán remekül, hogy milyen a szinte kizárólag metakommunikációra épülő anti-beszéd, a köztes részekben, narrációkban, az írói kommentárokban azt, hogy milyen az igazi alak- és szituációteremtő írói nyelv. Hazai természetesen nem "realista" író: a mindennapok groteszkjét, abszurdját, humorát, önkéntelen komikumát, szarkazmusát mutatja föl, annyi leleménnyel, hogy az olvasó mit sem érez természetesebbnek, mint amikor a (hülye) tévéfilmek gegjei "élőbe mennek át", beúsznak a mindennapokba, azok szerves részeivé válnak.