Berend Miklósné : Szent Bertalan éjszaka

"A világtörténelem legszörnyűbb jeleneteinek egyike, amikor 1572 Szent Bertalan napjának délelőttjén Medici Katalin udvarának hölgyeivel felvonult ahhoz a kőbányához, amelybe az előző éjszaka lemészárolt hugenotta vitézek holttesteit dobálták, több mint ezret. Egykorú tanuk elmondják, hogy az előkelő hölgyek, a legerkölcstelenebb udvar szépei gúnyos megjegyzésekkel, obscén tréfákkal szórakoztak a hekatomba fölött, kigúnyolták azoknak a férfiaknak a holttesteit, akiket pár nappal előbb még ágyukba fogadtak. ...

A mészárlást ez a királyi kerítőnő, a történelem nagy boszorkányainak egyike szervezte és hajtatta végre. A borzalom másnapjának izgalmában, a tömérdek férfihulla láttára kifakad belőle állati dühe az egész férfinem ellen, melytől egész életében csak megalázást szenvedett. A férje mellőzte őt szép szeretője, Diane de Poitiers kedvéért, uralomvágyát évekig el kellett titkolni, fiatalsága szégyenben, megalázásban, érzelmi nélkülözésben telt el. Oh, a mocskos nászéj! - olvassuk gondolatait a hullahegy előtt. - Még most is visszarévlik benne a gyötrődő rettegés. Még most is sínyli az undorodó fájdalmat. A marcangoló szenvedést, amely fejletlen, zsenge hajadonságába hasított. Ó, az undok kelésektől éktelen, genyedő fekélyektől bűzlő, ijesztő férfitest... Hogy viselni kellett a kíméletlen, erőszakos királyi ölelést. És tovább: gyűlölte a hazájabeli kegyenceket is, akiktől kénytelenül pazarolt kinccsel, fényesen javadalmazott méltóságért vásárolta meg a még mindig megejtő, fülledt órák nélkülözhetetlen, fizetett örömét. ...
Nem fontos, hogy történelmileg helytálló-e ez a magyarázat. Írói célra jól használható. És ha a hercegnő szavain érezni is, hogy az írónő adta a szájába őket, Medici Katalin magatartásában van erő: ezt az alakot ebben a helyzetben látta és láttatni tudja a regény írója. Ezzel kap a regény irodalmi érdeket. Ami azonban ezt előkészíti, az előzmények elmondásában csak az anyag érdekességét, az írónő aprólékos történelmi tájékozottságát érezzük és sokkal kevésbé a művészi megelevenítő erőt. Sem a Navarrai Henrik és Valois Margit lakodalmi ünnepeinek leírásában, sem az éjszakai öldöklés elmondásában nem érezni úgy, ahogy kellene, a történő dolgok izgalmát, a tények színeik nélkül kerülnek elénk. Jó agymunka - kevés írói ösztönnel..." - Schöpflin Aladár (Figyelő, 1934.)