„... Komoly felerősödésünk okán, a pár éve létrejött magyar-kazár, elsősorban katonai jellegű véd és dac szövetség föllazul, sőt ellenünk való védekezésül a nagykagán kénytelen megerősíteni Sarkel várát. Az előzményekről Bíborbanszületett Konstantin, a „De Administrando Imperio” című, 950 körül befejezett művében a következőket írja: „A türkök (magyarok) hét törzsből álltak, de sem saját, sem idegen fejedelem felettük soha nem volt. Együtt laktak a kazárokkal három esztendeig.” Márpedig ez esetben a bizánci császár első kézből tájékozódik, hiszen 948-ban követségben jár nála Bulcsú Horka és Árpád-házi Tarhos unokája az ifjú Tormás, majd egy évre rá az erdélyi Gyula, aki még haza is visz magával egy Hierotheosz nevű görög szerzetest, akit 956-ban a konstantinápolyi pátriárka a „türkök püspökévé” szentel. Közbevetőleg megjegyeznénk, hogy az íjfeszítő lovas ótörök kazárok által a judaista vallás, származásközpontú jellegéből fakadóan, nem igazán vehető fel „en bloc” (mindenestül). Ennek megfelelően, inkább egy a xerxészi Perzsa Birodalomhoz hasonló jelenség felvillanása sejthető, amennyiben a nagykagán tanácsadó-testületét meghatározó, ám a zöm egy kisebb részét átható jelenlét feltételezhető. Mindezt az is alátámasztja, hogy a fellázadt, majd hozzánk csatlakozott kazár (kabar) népesség kapcsán e tekintetben nincs komoly nyom, viszont eleink eurázsiai-szittya-hun kulturális mintázatát - szakrális Papkirály eszmeiségét – a magukénak is tudják és a szerint élnek...”