Rubin Szilárd költői pályája az 1948-as fordulattal megszakad, és ettől fogva a próza válik az életmű meghatározó terepévé. Rubin regényíróvá válik, ráadásul szocialista realista regényíróvá: az ötvenes években két önálló kötetben megjelenő családregény (Földobott kő, 1952, Szélvert porták, 1956) a tizenkilencedik század végétől egészen 1946-ig követi nyomon egy mohácsi család sorsát, élettörténetét. Rubin Szilárd a nyilvánvaló politikai kompromisszum ellenére igyekszik kibújni a szocreál sematikus kötöttségei alól. Nem pusztán arról van szó, hogy a két kötet - Galsai Pongrác szellemes megfigyelésével - "a múlttal leszámoló szocreál, s a múltba felejtkező biedermeieres romantika hibrid terméke", ahol az osztályharcos nagyjelenetek remekbe szabott lírai leírásokkal, az antivilágot illető megértő szimpátiával vagy éppen a legolcsóbb kalandregényekbe illő, hajmeresztő fordulatokkal váltakoznak. Rubin bizonyos pontokon politikailag kényes elemeket is belesző a művébe, főként a második kötetbe, és meglehetősen szabad játékteret hagy magának a nemi szerepekkel kapcsolatban is. A háborúból hazatérő hős például a budapesti rokonoknál megszállva úgy vesz elégtételt az egykor édesanyján esett sérelmeken, hogy magáévá teszi osztályellenség mostohanagynénjét - ráadásul a figyelmes olvasó, ha utánaszámol, rádöbbenhet, hogy mindez 1945. április 4. éjszakáján történik!