Sorozat: Horror Metaphysicae.
Fordította Moldvay Tamás.

Baruch (vagy Benedictus) Spinoza (1632-1677) az egyetemes filozófiatörténet legnagyobbjainak egyike. Életművéről, kivált főművéről, az Etikáról magyarul is számos mű jelent meg. Régebben ontológiája állt a róla szólók figyelmének középpontjában (az egyetlen, Isten vagy a természet, szubsztancia tana), később az első igazán kritikai bibliai exegézist végző került a figyelem reflektorfényébe, napjainkban konferenciák és tanulmánykötetek elsősorban a zseniális politikai gondolkozót vizsgálják benne. A posztmodern egyik pápája, Gilles Deleuze azonban szakít minden korábbi Spizona-képpel. Nem érvényteleníti őket, egészen egyszerűen őt más ragadja meg, más foglalkoztatja Spinoza-ouvre-jében. Nem függetlenül a posztmodern filozófia nyelvi reflektáltságától, attól a koncepciótól, hogy a referalitás (a valóság "visszatükrözése") éppen nem kézenfekvő, sőt alighanem teljesen téves ismeretelméleti modell, Deleuze-t az foglalkoztatja, amit Spinoza (elsősorban Etikájában, de egyebütt is) a kifejezésről, az általa fölismert "igazságok" (a szubsztancia, az immanencia, a moduszok elmélete stb.) kifejezésének moduszáról (nem azonos a létmoduszokkal) mond. Ez az üzenete a spinozai életműnek meglehetősen rejtve maradt (többek közt ennek kapcsán alakította ki Leo Strauss az ezoterikus beszédmódtól való elméletét), ám Deleuze számára ez az elsőrendűen fontos. Nézetei persze nem maradnak meg Spinozánál (nem Spinoza-monográfiát ír), tulajdonképpen a monográfia címszereplője ürügyén a posztmodern beszéd- és kifejezéselmélet alapjait rakja le, különös tekintettel annak szembenállására az (angolszász) analitikus filozófia argumentáció-elméletével. - Kitűnő, nagy hatású mű, ám elsősorban szakemberek, a filozófiatörténetben is, a mai filozófiai vitatémákban is járatosak olvasmánya.