Leiber, Svenja : Sipino

Hideg van és sötét a juharfás házban, amikor fölébred. Végigtapogatja a testét. Valami megváltozott. Talán este lett. Kinéz az ablakon, odaát Liljánál világos van. Tapogatózva a kályhához megy, aztán tovább tapogatózik, villanykapcsoló. Most először néz körül rendesen a juharfás házban. A félrehúzott elválasztó függöny mögött, Darja oldalán széles szekrény áll ferdén a sarokban. Mennyi hely van ott mögötte, gondolja Riba, vagy csak félig gondolja, sokkal inkább érzi, vagy emlékezik rá. Gyerekként szívesen bújt be ilyen helyekre. A legszívesebben akkor, ha testére minden oldalról nyomás nehezedett. Ilyen helyeken biztonságban érezte magát, és ha bizonyos helyeket, lett légyen az barlang vagy hálózsák, végleg kinőtt, rossz érzés fogta el. Ahogy rossz érzés volt, ha bizonyos ruhadarabokba már nem tudott belebújni, és tudta, hogy már soha többé nem is fog tudni beléjük bújni. Hogy olyan kicsi már soha nem lesz, hogy az az idő elmúlt. Egyik visszatérő rémálmában annyira megnő, hogy éppen csak meg tudja vetni a lábát a földgolyón, feje pedig a világegyetembe fúródik. Kinőtte a világot. Kinőtte a vigasztalást.