categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Krasznahorkai László : Seiobo járt odalent

  • description
  • additional information
„…rögtön tudta, ahogy rájuk nézett, hogy ezek az angyalok igaziak.” A Sátántangó szerzőjének legújabb kötete! Elbeszélések Susan Sonntag „az Apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének” nevezte Krasznahorkai Lászlót, hazai méltatói mondták már a kortárs magyar irodalom egyetlen metafizikus ihletésű írójának, melankolikus-szaturnuszi alkotónak. E meghatározások mindegyike érvényes marad a Seiobo járt odalent elbeszéléseit olvasva is, ám mindezek mellett szembeszökő az írásokat jellemző termékeny tágasság: a meghökkentő történetek hátterét adó korok, kultúrák közötti szellemi ívek, a hol a bibliai időkből, hol napjainkból előlépő szereplők önmagában is izgalmas változatossága. De az elbeszéléseknek ezúttal nem csak eleven, emberi hőseik vannak: kitüntetett hőssé válnak a világ más elemei is, ezeket leginkább műalkotásoknak mondhatnánk, de csakis a szó legszélesebb értelmében – a természet, a teremtés, a világban föltételezett transzcendens lényeg önmagukban tökéletes, céltalanul és végső soron értelmetlenül szép alkotásainak, amelyek tökélye, ereje, vonzása azonban ellenállhatatlan és kikerülhetetlen. Egy hatalmas fehér madár, egy épület, egy rom, egy ikon. Akár hétköznapi emberek, akár művészek kerülnek kapcsolatba velük – mintha Seiobo istennő kertjébe lépnének be, ahol a barackfák csak minden ezredik évben teremnek gyümölcsöt, de aki eszik abból a gyümölcsből, az örök életet nyeri el. A kötet szinte valamennyi elbeszélése egyetlen végtelennek tűnő mondatból, a részletek egyre árnyaltabb, megvesztegethetetlenül elszánt kibontásából áll, melynek sodrásában Krasznahorkai László egyforma virtuozitással hozza létre és érzékelteti a történetek végletes drámaiságát, fájdalmát és rezignált iróniáját. Olykor torz jeremiádában, olykor a hétköznapiságból kinövő, emelkedetté váló ódai textusban. Szépséget teremtve.
condition:
category: Books > Literature > Novel >
category: Books > Literature > Contemporary Hungarian Literature >
publisher: Magvető, 2021
item number / ISBN: 9789631426601
binding: hardcover (in original dust jacket)
pages: 425, [1]
language: Hungarian

more from this author

Krasznahorkai László : Seiobo There Below Krasznahorkai László : Seiobo There Below

pre-order

Krasznahorkai László : Die Welt voran Krasznahorkai László : Die Welt voran 4,000 Ft
Krasznahorkai László : Az urgai fogoly Krasznahorkai László : Az urgai fogoly

pre-order

Krasznahorkai László : Háború és háború Krasznahorkai László : Háború és háború

pre-order

Krasznahorkai László : Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó Krasznahorkai László : Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó

pre-order

Krasznahorkai László : Rombolás és bánat az Ég alatt Krasznahorkai László : Rombolás és bánat az Ég alatt

pre-order

Krasznahorkai László : Az ellenállás melankóliája (Első kiadás) Krasznahorkai László : Az ellenállás melankóliája (Első kiadás)

pre-order

Krasznahorkai László : Sátántangó Krasznahorkai László : Sátántangó

pre-order

Krasznahorkai László  : Kegyelmi viszonyok - Halálnovellák (Első kiadás) Krasznahorkai László : Kegyelmi viszonyok - Halálnovellák (Első kiadás)

pre-order

Krasznahorkai László : Az urgai fogoly (Első kiadás) Krasznahorkai László : Az urgai fogoly (Első kiadás)

pre-order

Krasznahorkai László  : Sátántangó Krasznahorkai László : Sátántangó

pre-order

Krasznahorkai László : Kegyelmi viszonyok (Halálnovellák) Krasznahorkai László : Kegyelmi viszonyok (Halálnovellák)

pre-order

Krasznahorkai László  : The Melancholy of Resistance Krasznahorkai László : The Melancholy of Resistance

pre-order

Krasznahorkai László  : Az utolsó farkas Krasznahorkai László : Az utolsó farkas

pre-order

Krasznahorkai László : Az ellenállás melankóliája Krasznahorkai László : Az ellenállás melankóliája

pre-order

Krasznahorkai László : Sátántangó - 1. kiad. Krasznahorkai László : Sátántangó - 1. kiad.

pre-order

Krasznahorkai László : Kegyelmi viszonyok Krasznahorkai László : Kegyelmi viszonyok

pre-order

Krasznahorkai László : Háború és háború Krasznahorkai László : Háború és háború

pre-order

Krasznahorkai László : Satantango Krasznahorkai László : Satantango

pre-order

Krasznahorkai László : Az ellenállás melankóliája Krasznahorkai László : Az ellenállás melankóliája

pre-order

Krasznahorkai László : Megy a világ Krasznahorkai László : Megy a világ 3,000 Ft
Krasznahorkai László : Sátántangó /Első kiadás/ Krasznahorkai László : Sátántangó /Első kiadás/

pre-order

Krasznahorkai László : Im Norden ein Berg, im Süden ein See, im Westen Wege, im Osten ein Fluß Krasznahorkai László : Im Norden ein Berg, im Süden ein See, im Westen Wege, im Osten ein Fluß

pre-order

Krasznahorkai László  : Melancholie des Widerstands Krasznahorkai László : Melancholie des Widerstands

pre-order

Krasznahorkai László : Sátántangó Krasznahorkai László : Sátántangó

pre-order

Krasznahorkai László : Az ellenállás melankóliája [Első kiadás] Krasznahorkai László : Az ellenállás melankóliája [Első kiadás]

pre-order

Krasznahorkai László : A Théseus-általános Krasznahorkai László : A Théseus-általános

pre-order

Krasznahorkai László : Guerre & Guerre Krasznahorkai László : Guerre & Guerre

pre-order

Krasznahorkai László  : Kegyelmi viszonyok - Halálnovellák Krasznahorkai László : Kegyelmi viszonyok - Halálnovellák

pre-order

Krasznahorkai László : Nem kérdez, nem válaszol (Huszonöt beszélgetés ugyanarról) Krasznahorkai László : Nem kérdez, nem válaszol (Huszonöt beszélgetés ugyanarról)

pre-order

Krasznahorkai László : Satantango Krasznahorkai László : Satantango

pre-order

Krasznahorkai László : Seiobo auf Erden Krasznahorkai László : Seiobo auf Erden

pre-order

Krasznahorkai László  : Satantango Krasznahorkai László : Satantango

pre-order

Krasznahorkai László : Este hat; néhány szabad megnyitás (művészeti írások) Krasznahorkai László : Este hat; néhány szabad megnyitás (művészeti írások)

pre-order

Krasznahorkai László : Seiobo There Below Krasznahorkai László : Seiobo There Below

pre-order

Krasznahorkai László : Báró Wenckheim hazatér Krasznahorkai László : Báró Wenckheim hazatér

pre-order

Krasznahorkai László : War and War Krasznahorkai László : War and War

pre-order

Krasznahorkai László : Háború és háború Krasznahorkai László : Háború és háború

pre-order

Krasznahorkai László : Rombolás és bánat az Ég alatt Krasznahorkai László : Rombolás és bánat az Ég alatt

pre-order

Krasznahorkai László : Háború és háború Krasznahorkai László : Háború és háború

pre-order

Krasznahorkai László : Báró Wenckheim hazatér Krasznahorkai László : Báró Wenckheim hazatér

pre-order

Krasznahorkai László : Az urgai fogoly Krasznahorkai László : Az urgai fogoly

pre-order

Krasznahorkai László : Sátántangó [Első kiadás] Krasznahorkai László : Sátántangó [Első kiadás]

pre-order

Krasznahorkai László : Aprómunka egy palotáért - Bejárás mások őrületébe Krasznahorkai László : Aprómunka egy palotáért - Bejárás mások őrületébe

pre-order

Krasznahorkai László : Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó Krasznahorkai László : Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó

pre-order

Krasznahorkai László : Nem kérdez, nem válaszol (Huszonöt beszélgetés, ugyanarról) Krasznahorkai László : Nem kérdez, nem válaszol (Huszonöt beszélgetés, ugyanarról)

pre-order

Krasznahorkai László : Mindig Homérosznak Krasznahorkai László : Mindig Homérosznak

pre-order

Krasznahorkai László : Az ellenállás melankóliája [Első kiadás] Krasznahorkai László : Az ellenállás melankóliája [Első kiadás]

pre-order

Krasznahorkai László : Megy a világ (Dedikált) Krasznahorkai László : Megy a világ (Dedikált)

pre-order

Krasznahorkai László : The Last Wolf Krasznahorkai László : The Last Wolf

pre-order

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty