Balogh Robert : Schvab evangiliom - Nagymamák Orvosságos Könyve

A regény nem lesz kerek történet, hanem valós és fiktív történetek hálójává alakul. Balogh az utóbbi háromszáz évről ír, a svábságnak az 1700-as évek elején kezdődő, majd a század derekán meg is valósuló új hazába költözésétől kezdve a kétszáz év utáni, magyarországi lakhelyükről való kitelepítésükig, az Ómama heroikus visszatéréséig, végül el egészen a regényírás idejéig. S bár a sáskajárással tetőzött éhínség és nincstelenség elől a bizonytalanba tutajozó svábok második hazája a változatlanság és a hivalkodásmentes középszer megnyugtató reményét csillantotta meg, az egymást követő nemzedékek fátuma tragikusan rácáfolt erre a balga reményre. Háromszázezer emberről ír emlékeztető „Orvosságos Könyvet” Balogh Robert, „csak hogy legyen még egy nyom”, noha „az utolsó nagymamák […] tudják, hogy igazán emlékezni nem szabad, mert akkor a szívük kettéreped”.

A kötet fejezetei (Kérdések Könyve, Ópapa Könyve, Ómama Könyve, Unokák Könyve) nyelvileg-stilisztikailag nem különülnek el élesen egymástól. Belülről, fejezetenként azonban már jelentős eltérések mutatkoznak a beszélők megszólalásai között, kezdve a betűhív szövegközléstől az élőbeszéd helyesírási korrekciókkal, de grammatikai javítás nélkül való közvetítésén át a szürrealisztikus történetek költői prózájáig. Ráadásul a szerző minden stílusrétegben otthonosan mozog. Amikor egy álomból kibontakozó gyermekmesét mond el (Kislán Nyulandiába) a sváb kiejtés szerint, még két fejezettel utána is a hangtévesztő akusztika nyomán szólnak fülünkben a szavak, noha már rég a magyar helyesírásnak megfelelően írt szöveget olvasunk. Az Ópapa mágikus, misztikus, fantasztikus, látomásos meséi pedig egyenesen remekbe szabott fejezetek. Hajdani orális hagyományt ültet ezekben a szerző a képzeletet ajzó szövegébe, megosztván bennük az olvasóval lírát, rémületet és rettegést, katartikus felszabadulást, erotikus borzongást.