Táncsics Mihály neve a történelmi tudatban szorosan összekapcsolódik a rabsággal; hiszen ő volt az, akit ama diadalmas márciusi napon a fiatalok kiszabadítottak börtönéből. E munkáját azonban, amely 1844-ben készült, még nem fogolyként írta. A szerző neve helyett szereplő „egy rab” kifejezés ezúttal tágabb értelmű: olyan ember jelöl, aki meg van fosztva a szabad sajtó használatától, a sajtószabadságtól. Pedig a gondolatok szabad közlése Táncsics szerint éppoly természetes joga az embernek, mint az evés, alvás, a mozgás szabadsága. Akit ebben korlátoznak, az rab, akkor is, ha nem csörög bilincs a kezén.

„Természeti tulajdonságainktól, szabadságunktól és jogainktól – írja művében Táncsics – … megfosztva lévén, nem azzá fejlődtünk, mivé kellett volna. Mesterkélve fennállhatunk ugyan egy ideig, de létünk tartót nem leszesz, nem lehet, miként a növényé nem, melynek tenyészésére és életére megkívántatóknak valamelyike hiányzik.”

Fűzve, illusztrált kiadói borítékban.