„Bizonyos, hogy mindaz, amit Hermann Broch jellemzőnek tart az Osztrák-Magyar Monarchiára a XIX. század végén, hozzátartozik ehhez az életrajzhoz, és különösen ehhez: a frivolság, az élvezetek hajszolása, miközben a világot a hanyatlás hangulata tölti el, a kísérteties „operett bölcsesség” és a heurigerek melankóliája. Bécs „vidám apokalipszise” szinte Rudolf trónörökös körül kristályosodott ki, pedig a gazdag botránykrónikák az ifjú Habsburg életének csupán jelentéktelen részét teszik ki. A történészeknek nemigen vethetjük a szemére, hogy Rudolf trónörökösről a történelem azt tartotta érdemesnek feljegyezni: szoknyavadász volt (ami igaz), antiklerikális szabadgondolkodó (ez is igaz), és politikai szempontból bolond (ami egyáltalán nem igaz)” – írja Brigitte Hamann könyve előszavában. A szerző jól ismert hazánkban, ő írta a néhány éve megjelent nagy sikerű életrajzot Erzsébet királynéról is.
Rudolf trónörökösről szóló könyve – mely előbb készült el, mint az Erzsébet-életrajz – már büszkélkedhet mindazokkal az erényekkel, amelyek Hamann későbbi munkásságára is jellemzők: rendkívül könnyed, élvezetes stílus, a hatalmas anyag fölényes, magabiztos kezelése és nem utolsósorban témájának az előzőekhez képest egészen egyéni, eredeti megközelítése. Így nem törekszik arra, hogy mindenáron megfejtse a mayerlingi titkot és megválaszolja a megválaszolhatatlant: öngyilkos lett-e Rudolf vagy gyilkosság áldozata.
Elfogadja azt a sajnálatos tényt, hogy a „dicstelen mayerlingi vég majdnem végérvényesen tönkretette még a reményét is annak, hogy Rudolfot a történelem igazságosan ítélje meg.” A véget illetően marad tehát a nagy kérdőjel, de Rudolf nem mindennapi életét, jellemét, a császári és királyi család konfliktusait és ritka örömeit e monográfia alapján mégis megismerhetjük közelebbről.